Chapter 21.

   Nem figyeltem, hogy mennyit táncoltam velük. Akkor eszméltem fel, amikor benyitott a próbaterembe egy férfi, s mondta, hogy váltás van, ő jön. Nem tudtam, hogy ki ő, és mit akar pontosan, de mikor azt válaszolta, hogy ő az énektanár, elengedtem vele a fiúkat. Nagyon ki voltak fáradva, viszont azért, mert megkértem őket, hogy adják elő újra az egész műsort. Teljes mértékben meg voltam velük elégedve, s díjaztam a kitartásukat és azt, hogy nem ellenkeztek. Első munkanapom volt, s bár azt szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, ez a kezdet nem igazán volt mondható annak. Rendkívül élveztem, hogy táncoltam, egyszerre mozogtam velük a zene ritmusára. Jó nézni őket tánc közben, és látni, hogy beleélik magukat a mozdulatokba.

   Meghallgathattam az énekpróbát. Sosem hallottam élőben a hangjukat, ezért is voltam izgatott, mikor a tanáruk megengedte. Gyönyörű, tiszta hangjuk van, egy élmény volt őket hallgatni. Elénekelték az új album dalait. Első hallásra is a szívemhez nőttek, néhány dalnak a szövege könnyt csalt a szemembe. Először a koreai alformáció tagjai énekeltek, majd a kínai alformáció, viszont volt olyan is, mikor egyszerre énekeltek. Jó volt nézni és hallgatni azt, ahogy Tao rappelt, általában behunyta a szemét, s rappelés közben az összes érzelem megmutatkozott az arcán. Eszméletlenül szép volt.

***

 
   Fél nyolckor találkoztam nővéremmel a bejárat előtt. El volt fáradva, látszott rajta, de ellenkezett, mikor ezt feltételeztem. Sosem vallotta be, hogy fáradt, nem panaszkodott semmi miatt, magában tartotta. Utálta, ha valaki gyengének látta. Tiszteltem ezekért a tulajdonságaiért, nagyon sajnáltam, hogy még belül sem hasonlítok rá annyira. Nem volt olyan sok közös bennünk.

   Megbeszéltük, hogy a buli előtt egy órával hazamegyünk megfürödni és összekészülődni.  

   Yifan elvitt minket haza, majd ő vissza is ment próbálni.

   Elsőként mentem be a házba, és egyből elfoglaltam a fürdőszobát. Gyors lezuhanyzás után a tükör elé álltam, fogat mostam, majd kifésültem a hajam, de nem fogtam össze. Sminkelni sem sminkeltem, mert nem birtokoltam ilyesféle holmikat. Nem szerettem sminkelni, azt a dolgot nem nekem valónak tartottam. Törülközőbe csavarva mentem ki a fürdőből, s már csak azt vettem észre, hogy nővérem elsuhan mellettem és becsapja maga mögött a fürdő ajtaját.

   A szobámban a szekrényemből egy fehér pólót és kék-fekete kockás inget vettem elő, hozzá pedig egy fekete lábakhoz simuló farmert. Magamra kaptam egy fehérnemű szettet, s felvettem a kiválasztott ruhákat, majd felvettem egy pár fehér zoknit is.

   - Mira, tudsz adni egy zoknit? - nyitott be a szobámba nővérem, akin ugyan olyan ruha volt, mint rajtam. Rövid haját kivasalta, s kihúzta szemét szemceruzával.

- Összeöltöztünk - állapítottam meg nevetve, majd a fiókomból kivettem egy fehér zoknit, s a kezébe dobtam.

- Észrevettem - mondta mosolyogva, s kiment a szobámból. A faliórára néztem, ami fél kilencet mutatott, kilenckor pedig kezdődött a buli. Csak le ne késsünk. Mivel is megyünk? Előhúztam az ágyam alól egy pár kék wink cipőt, s felvettem lábaimra. Épp kötöttem a cipőm, mikor ismét nővérem jelent meg a szobámban. Rajta is már cipő volt, de az ő lábán egy pár fehér converse lábbeli virított.

   - Kész vagy? - kérdezte, hangja sürgető volt. Meghúztam a masnit, majd felegyenesedtem, lábamat leszedtem a szék széléről. Felhúztam a nadrágom, a feltűrtem ingemnek ujjait.

- Igen. És te? - kérdeztem vissza. Válaszként bólintott.

- Merre van a telefonod? Mert hiába hívtalak ma, nem vetted fel - húzta fel a szemöldökét. Megdermedtem és nyeltem egy nagyot. Remélem nem fog lecseszni.

   - Az a helyzet, hogy tegnap elhagytam a telefonom - sütöttem le a szemeim egy pillanatra.

- Miért? Hol jártál? - kérdezte gyanakvóan, s tekintete is gyanakvásról árulkodott. Muszáj hazudnom neki.

- Csak sétáltam. Az egyik utcán nagy volt a tömeg, valaki fellökött és elestem. Rá egy fél órára pedig azt vettem észre, hogy nincs meg a telefonom. Visszamentem, de nem találtam sehol. Pedig azelőtt, hogy fellöktek még meg volt - mondtam rezzenéstelen arccal, monoton hangon. Általában sosem szoktam jól hazudni, de ez kivételesen jól sikerült. Megforgatta a szemét, és sóhajtott egyet.

- Benne volt a SIM kártyád és a memóriakártyád is, gondolom. Pazar. Majd beszélek a főnökkel, nekem fogalmam sincs, hogy hol van telefonos üzlet - gondolkodott el - De most menjünk, Dongsun pár perc múlva itt lehet. - A név hallatán felhúztam a szemöldököm, mert nagyon ismerősen csengett.

- Te is ismered őt? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm.

- Igen, jó fej. Ő ragasztotta fel azt a plakátot az ajtóra. - Elvigyorodott, s felnevetett, mikor visszaemlékezett.

- Tudom, nekem is mondta - bólogattam mosolyogva.

   Dudálást hallottunk, onnan tudtuk, hogy a férfi megérkezett. Kimentünk a szobámból, s miután felvettük a dzsekijeinket, én hagytam el elsőnek a házat, Edina pedig bezárta az ajtót, a kulcsot a zsebébe csúsztatta. Lesiettünk a lépcsőn, majd kimentünk a kapun. Körbenéztük, de nem láttuk sehol sem a srácot. Hol lehet?  Újabb dudálás hangzott, az emelkedő utca felől. Karon ragadtam nővérem és az utca felé vettem az irányt, s mikor megközelítettük, a tetején megláttunk egy fekete audit, melyben Dongsun integetett felénk, mikor meglátott minket. Felrohantunk az utcán, s mikor a kocsihoz értünk, beszálltunk a hátsó ülésre.

- Sziasztok. Na, mehetünk? - fordult hátra vigyorogva.

- Igen, persze. Köszönjük, hogy elviszel minket. - Edina a férfi vállára tette a kezét. Dongsun ránk kacsintott, s előre fordult. Elindította a motort, bekötötte magát, mi is így tettünk.

- Semmiség - válaszolt a vállát megvonva, majd a gázra lépett.

***

  

    Kilenc óra előtt öt perccel érkeztünk meg az étterem elé. A közeli parkoló színültig telt, de azért a férfi talált magának helyett, ahol leparkolhatott. Kiszálltunk a kocsiból, s becsaptuk az ajtókat, Dongsun pedig lezárta az autót.

   Bementünk az étterembe, amely szintén tele volt. Mikor megláttak minket, hangosan üdvözöltek, nem győztünk Edinával meghajolni előttük. Nagy volt a hangzavar, mindenki önfeledten cseverészett. Egy, az ajtóhoz közeli asztalnál foglaltunk helyet, ahol a fiúk egyik fodrásza ült, s egy másik ismeretlen nő. Köszöntek nekünk, mi visszaköszöntünk, majd levettük a dzsekijeinket és helyet foglaltunk. Bemutatkoztunk az ismeretlen nőnek, aki mint kiderült, az SNSD egyik sminkese. Kedves nőnek tűnt, bár kicsit visszafogottnak.

   Az asztalunkhoz odajött egy pincér, s kérte, hogy adjuk le a rendelésünket. Én kértem makchangot, tojáslabdát és kimbapot, nővérem pedig kimchit és malactöpörtyűt. Miután kihozták a rendelésünket, az asztalunkra négy üveg sojut raktak, s mikor mondtam, hogy mi nem rendeltünk italt, mondták, hogy a ház ajándéka.

   - Na Mira, hogy tetszik a meló? - lökött vállon játékosan Dongsun, s rakott egy szelet húst az asztal közepén álló sütőrácsra.

- Fantasztikus. Elképesztő, mennyire együttműködnek a fiúk - mondtam, s egy nagyot haraptam a tojáslabdába. Finom íze volt, s addig sosem ettem olyan ételt. - Arra számítottam, hogy lázadni fognak - tettem még hozzá teli szájjal.

- Áh, ők nem olyanok. Nagyon rendesek, együttműködőek és segítőkészek. Sosem lázadnak, mindig azt csinálják, amit kell. Ettől olyan elképesztő idolok. - YoonJeong odaadóan mesélt a fiúkról. Irigylem, hogy ő már debütálásuk óta ismeri őket. Lehet, még debütálásuk előtt is ismerte őket.

- Remélem, hogy pár hét eltelte után sem lesz velük baj - mondta Edina, a kezébe fogta az egyik üveg sojut, felbontotta és meghúzta. 

- Te, itt a pohár - tettem le elé egy kis poharat, de ő csak megvonta a vállát.

- Otthon is mindig üvegből iszom.

- De most nem otthon vagyunk, hanem Koreában - ellenkeztem, kikaptam a kezéből az üveget és kitöltöttem az italt a pohárba.

- Engedd már el egy kicsit magad, Mira - szólt oda Dongsun, majd egy sojuval tele poharat csúsztatott elém - Ezt pedig idd meg.

- Köszönöm.

    A kezembe vettem a poharat, és egy húzásra megittam. Nagyon megszerettem a sojut, pedig csak akkor ittam másodszorra. Nem voltam az a nagy ivós, nem szerettem inni, mint a korombeliek többsége. Mindig azt mondtam, hogy az alkohol a felnőttek itala, s amíg én gyerek vagyok, nem iszom.

   Most megszegtem ezt az ígéretet. Nem is baj, hallgatnom kéne Dongsunra és elengednem magam. El akarom egy kicsit felejteni Johnt, az erdőt és a farkasokat.

   Felvettem az evőpálcikákat, majd közéjük csíptem egy nagy darab frissen sütött makchangot, megfújtam és számba tettem. Tökéletesen átsült.

   - Figyelem! Figyeljetek ide! - kiabálta túl hirtelen egy férfi a zajt, mire mindenki elcsendesedett. Én és Dina háttal ültünk a hangnak, ezért megfordultunk. Negyven év körüli férfi állt a helyiség közepén öltönyben, miközben felemelve tartotta a kezében levő poharat, mely tele volt sojuval. Körbenézett, s barátságosan mosolygott. - Először is szeretném köszönteni új munkatársainkat, akik egyenesen Magyarországról jöttek hozzánk! Edina, Miranda, álljatok fel legyetek szívesek! - intett felénk. Elmosolyodtam a kedvességén, a bensőmben pedig szétáradt egy kellemes érzés. Felálltunk Edinával, majd meghajoltunk előttük. Mindenki tapsolt, és ujjongott. Tényleg örülnek nekünk. Milyen rendesek. Pár másodperc után visszaültünk, s hallgattuk tovább a beszédet. - Mint tudjátok, hamarosan május egy, ami az S.M. Olimpia napja. Mivel a két újoncunk még nem tudja, ez az olimpia mit takar, ezért most elmagyarázom - nézett felénk, s ránk kacsintott. Felhúztam a szemöldököm, nem tudtam, hogy még ilyen is van. S.M. Olimpia? Ez most komoly?

   - Az S.M. Olimpia öt helyszínből áll, de ezek a helyszínek szoktak változni. Mindegyik állomáson feladatok lesznek, amik szintén változók szoktak lenni. Ennek az Olimpiának tétje is van. A nyertes egy kupát kap, természetesen egy igazi kupát, aranyérmet és pénzjutalmat. A második ezüst, a harmadik helyezett pedig bronzérmet kap, s kisebb ajándékokat. Ha jól emlékszem, tavaly te nyerted meg az olimpiát, Bob - vigyorgott rá egy férfira, aki a mellettünk álló asztalnál ült.

- Bizony ám! - veregette meg a mellkasát büszkén. - Azóta is hű társam az autó, amit a pénzjutalomból vettem. - Ch, kicsit sem felvágós. De... annyi a pénzjutalom, hogy egy autót simán megvett belőle. Az szép. 

   - Az olimpia azt a célt szolgálja, hogy egy kicsit kiszakadjunk a szürke, monoton, munkával teli hétköznapokból. Azon a napon idoljainknak is pihenő van, hiszen nem lesz bent senki, aki ápolgatni tudná őket. - Az utolsó mondatot fintorogva mondta. Nem is tudom, erre mit szóljak. Ha nem bírja a kiadónál leszerződtetett egyéneket, miért dolgozik velük? - Remélem érthető volt! - zárta le a monológját, miközben ránk mosolygott. Érdekesnek hangzik. Már csak három napunk van. Ezt fel lehet fogni egy egyszerű vetélkedőnek is. Kíváncsi vagyok a helyszínekre és a feladatokra. 

   - Hm, már várom az elsejét - mondta Edina, akit nagyon felcsigázott az olimpia. Miközben rám vigyorgott, sojut töltött a poharába, majd egy húzással kiitta a pohár tartalmát.

- Én is. Kíváncsi leszek, milyen lesz - bólintottam, majd én is beleittam a saját poharamba.

- Meglátjátok, élvezni fogjátok - mondta Dongsun - Szoktak lenni csapatfeladatok is.

- Tényleg? Szeretek csapatban dolgozni - mosolyodtam el.

    Egy óra eltelte után páran felálltak, majd elkezdtek összetolni három asztalt. Nem tudtam, hogy miért csinálják ezt, de mikor sojukat raktak egymás mellé, majd poharakat az üvegek elé, egyből leesett.

- Ivóverseny? - hökkentem meg.

- Ahham. Azt hiszem, beszállok - mondta Dongsun, aki már rendesen felöntött a garatra, részegesen beszélt, arca piros volt, szeme pedig csillogott. Mikor felállt, megingott, és ha nővérem nem kapja el a karját, elesik. Azt nem tudom, hogy miért jó ennyit inni... semmi értelme. 

- Neked már nem kéne innod - ültette vissza a székre a részeg férfit Edina. - Mit fog mondani a feleséged, ha holt részegen mész haza?

- Azt, hogy... - innentől kezdve nem értettem, hogy miről beszélt, mert előre dőlt és lefejelte az asztalt. Nagyot koppant és még én is felszisszentem, de neki meg sem kottyant, tovább hadovált össze-vissza. Ez vicces.

   - Dina, Mira, nektek be kell szállnotok! - lépett mellénk Jihu, aki még a buli elején a beszédet tartotta. Kikerekítettem a szemeim, s megráztam a fejem.

- Ki van zárva. Tizenhét vagyok, nem fogok annyit inni! - tiltakoztam, s hevesen artikuláltam.

- Na, gyere, valahol el kell kezdeni. Tekintsd ezt beavatásnak - unszolt a férfi. Erre értette a beavatást az igazgató?

   Edinához fordultam, de mikor megfordultam, már csak a székkel szemeztem, mert időközben felállt. Szólni sem tudtam, mert az összetolt asztalokhoz sétált és leült egy korabeli nő mellé. Elkeseredetten felnyögtem, majd duzzogva felálltam, odatrappoltam az asztalhoz és leültem nővérem mellé.

- Nyugi, tudod, hogy én bírom a piát - súgta oda nekem Edina.

- Én meg nem tudom, hogy hogy reagálok az alkoholra. Még sosem voltam berúgva, ma pedig biztos, hogy be fogok rúgni - mondtam elkeseredetten, az előttem sorakozó teli üvegeket nézve. Ez nem igazság. Ilyenre nem kényszeríthet senki...

   Sorban bontotta fel Jihu az üvegeket. Ő volt a bíró, ezért nem állt be, pedig szeretett volna. Mikor az összeset kinyitotta, a versenyzők beletöltötték az első kört a poharukba. Jihu elszámolt háromig, majd elkiáltotta magát.

   Innentől kezdve, nem emlékeztem sok mindenre. Azt tudtam, hogy rengeteget ittam, és már a hatodik pohárnál éreztem a hatását, mert a verseny előtt is két-három pohárral már legurítottam. Szédültem és hányingerem volt, de nem érdekelt, mert hajtott a vágy, hogy megnyerjem a versenyt. Annyit még érzékeltem, hogy én lettem a második, de onnantól képszakadás és teljes sötétség.

***

   

  Őrjítő fejfájásra keltem. Nyöszörögtem, majd átfordultam a másik oldalamra. Tenyereim fejemre szorítottam, s rugdalóztam, mert nagyon fájt kútfőm. Olyan érzés volt, mintha egyszerre fúrták, kalapálták és vésővel vésték volna. Ha tudtam volna, hogy ilyen érzés, nem megyek bele abba a hülye játékba... Próbáltam a részletekre fókuszálni, de nem jutott eszembe semmi, minden törlődött. Szám ki volt száradva, émelyegtem, nagyon rosszul éreztem magam.

- Mira, fent vagy? - nyitott be Edina, ezek szerint a szobámba. Még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és azt sem, hogy hogyan kerültem haza, az ágyamba.

   Válaszként újra csak nyöszörögtem, és felnyitottam ólom súlyú szemhéjaim. Fejem lüktetett, elviselhetetlen volt. Ásítottam egy hatalmasat, és nehézkesen felültem az ágyamban.

- Úgy érzem magam, mint akit hússzor kimostak - motyogtam, s elfogadtam a felém nyújtott vizet, amit egy húzásra megittam, mert időközben rájöttem, hogy mennyire szomjas voltam.

- Tényleg ramatyul nézel ki - állapította meg Edina. Rajta nem látszott, hogy valami baja lenne.

- Neked nem fáj a fejed? - tapasztottam fejem búbjára tenyerem, s megmasszíroztam.

- Mondtam, hogy bírom a piát - kacsintott - Meg aztán, jól bekajáltam az étteremben. Te viszont nagyon keveset ettél.

- Pazar - sóhajtottam fel.

   Kiment a szobámból, s mire kettőt pislogtam, már bent volt egy újabb pohár vízzel, és egy fehér pirulával. Elfogadtam tőle a gyógyszert, a számba dobtam és lenyeltem a folyadékkal. A poharat az éjjeliszekrényemre tettem, s kitakaróztam, mert melegem volt. Pizsamában voltam, és nem tudtam, hogyan került rám. 

- Miután hazahoztalak, megfürdettelek és rád adtam a pizsamát - nyugtatott meg arcom látva. - Amúgy hihetetlen, mennyi hülyeséget összehordtál részegen - ült le az ágyamra, és egy nagyot röhögött, gondoltam felelevenítette részegen elhangzott mondataim. A homlokomra tapasztottam a kezem, s már előre féltem. Jobb lenne, ha meg sem osztaná. Nagyon nem vagyok rá kíváncsi.

   - Na, mondjad - dünnyögtem, egy pillanatra a plafonra szegeztem tekintetem.

- Olyanokról meséltél, hogy csillámpónikat láttál, meg láttál egy unikornist, mely valójában Yixing volt, kinek a fején egy rózsaszín szarv volt. Konkrétan behaluztad azt, hogy ott áll az étterem ajtajában. - Egy pillanatra abbahagyta a beszédet és felröhögött, nekem ez pedig már elég információ volt, de nem erőm leállítani, túlságosan fáradt voltam. - Aztán arról kezdtél beszélni, hogy mennyire szereted Zitaót, meg hogy megnéznéd meztelenül. - Ismét abbahagyta a beszédet, s vigyorogva nézett. Felhúztam a térdeim, majd lehajtottam vöröslő fejem. Ó, te jó Isten. Soha többet nem iszok!

- Ezt nem mondod komolyan...? - motyogtam. Ez nagyon kínos...

- De, nagyon is komolyan mondom - hangja szórakozott volt - Ezután elkezdtél farkasokról és valamilyen erdőről hadoválni. Azt is mondtad, hogy Yifannal gondolatban beszéltél, s Yixingről pedig azt feltételezted, hogy tud gyógyítani. - Hangos röhögésbe kezdett, térdeit csapkodta. Még jó, hogy ezeket nem hiszi el.

- Istenem... tudod mit, a többit nem akarom hallani - emeltem fel a fejem, s kisöpörtem arcomból a hajam.

   - Meg is értem - veregette meg a vállam együtt érzően, és felkelt az ágyamról. - Csakhogy tudd, pipa rád az egyik pincér, egy taxis és én is. - Tekintete egy pillanatra barátságtalan lett, és én el sem tudtam képzelni, hogy mit csinálhattam illuminált állapotomban.

- Miért? - kérdeztem rá vékony hangon, behúzva a nyakam.

- Behánytál az étterem közepére, a taxis kocsijába és a bejárati ajtó elé - fintorgott. - Szerencsére csak a bejárati előtt kellett feltakarítanom.

- Istenem... - nyúltam el az ágyon és az orromig húztam a takarót. - Hány óra van?

- Délután egy. Jó sokat aludtál - mosolyodott el, nekem pedig leesett az állam. Elkéstem!

- Elkéstünk mind a ketten! - rántottam le magamról a takarót, s már keltem volna ki az ágyból, de nővérem visszatartott.

- Szabadnapunk van. Szerintem nem sokan vannak a cégnél a tegnap esti után - mondta, majd elfektetett és rám terítette a takarót. Mondjuk, igaza van.

- De remélem, hogy a srácok bementek és gyakoroltak - tettem össze a kezeim, imádkozást imitálva.

- Ne aggódj, tudják, mi a dolguk. - Edina bátorítóan elmosolyodott. - Éhes vagy? Hozok neked ebédet  - indult el a szobám ajtaja felé és onnan nézett vissza rám. A gyomrom így is fájt, viszont nem tudtam, hogy ha eszem, akkor kijön-e belőlem. Remélem nem.

- Igen, kérek szépen valamit enni - ültem fel újra az ágyon és a támlának támasztottam a hátam.

   Edina kiment, s pár perc múlva egy tálcával tért vissza, melyen öt darab kimbap és egy pohár víz volt. Az ölembe tette, én pedig egyből a pálcikáért nyúltam és falni kezdtem az ételt. Úgy ettem, mint aki egy hete nem kapott semmit, csupán száraz kenyérhéjat, vagy még azt sem. Pár perc múlva semmi sem maradt a tányéron, megittam a vizet, a hasamra tapasztottam a kezem és elégedetten hátradőltem. 

- Köszönöm, ez jól esett - motyogtam lehunyva a szemem.
   Nővérem az ablakhoz sétált, elhúzta a függönyt, majd szélesre tárta az ajtót. A szobába beszűrődött a nap erős fénye, a kellemesen hűvös szellő pedig ellepte az egész szobát. Nagyot szippantottam a friss levegőből és elnyúltam a matracon.
- Menj ki egy kicsit, jót fog tenni - mondta Edina, majd mellém sétált és egy puszit nyomott a homlokomra. Megy ki a halál, olyan jó meleg van a takaró alatt. Kiment a szobából, viszont az ajtót nem csukta be. Megvontam a vállam, magzatpózba helyezkedtem és lehunytam a szemem. Inkább alszom. 

***

    Megébredtem. Kinyitottam a szemem, a szobában teljesen sötét volt. Már este van? Ennyit aludtam volna? Lerúgtam magamról a takarót és lábra álltam, majd kinyújtottam elgémberedett végtagjaim. Rájöttem, hogy húgyhólyagom sikít, ezért gyorsan megközelítettem a szobám ajtaját és kinyitottam. Az erős fény, ami az előszobából jött először bántotta a szemem, majd miután megszoktam, utána léptem ki a sötét helyiségből.

   Felrántottam a szemöldököm, mikor Yifant és Zitaót pillantottam meg a kanapén ücsörögve. Már nem csak Yifan, de Tao is ideszokik?

- Huh, te aztán... - kereste a szavakat Zitao, miután meglátott engem - ...te aztán érdekesen nézel ki.

- Azt mondod? - morogtam összehúzott szemekkel, s ujjaimmal próbáltam szétbontani összekócolódott hajam. Rájuk sem nézve léptem le a kétfokos lépcsőn, majd elsétáltam a kanapé mögött és megközelítettem a fürdőszobát, ami zárva volt. Edina, a francba is!

- Dina! Dina, siess! - dörömböltem az ajtón türelmetlenül - Bepisilek!

- Jól van, jól van! Csak ne törd ki a fát, ha lehet - kiáltott ki, majd hallottam a zár kattanását, és láttam, hogy kinyitotta az ajtót. Nem vártam meg, míg kimegy, betörtem a fürdőbe, majd kilöktem a lányt és becsaptam az ajtót. A vécéhez siettem, s letoltam a nadrágom.

   Megkönnyebbülés volt. Lehúztam a vécét és lecsuktam a tetejét. Pizsamafelsőm a nadrágomba tűrtem, majd a mosdókagylóhoz sétáltam és megmostam a kezem.

   Rosszabbra számítottam, mikor a tükörbe néztem. Már nem volt annyira nyúzott arcom, mint amilyennek képzeltem, csak a hajam volt katasztrófa. Szinte csatakiáltással estem neki a kibontásának.

   Még gyorsan megmostam a fogam, utána pedig megtöröltem az arcom.

- Mira, elmentünk! - hallottam meg Edina kiáltását, s azt, hogy csukódik az ajtó.

   Nagy vigyorral fogtam meg a kilincset és nyitottam ki a nyílászárót.

   De jó, egyedül leszek és... franc-ba...

Zitao a kanapén ült továbbra is, és nézett. Deja vu érzésem támadt egyből, ahogy megláttam. A-a! Ma nem fogsz az ágyamban aludni! Sem ma, sem máskor! Egyáltalán ő miért maradt itt? És a gerlepár hova tűnt?

- Hova mentek? - kérdeztem ráncolva a szemöldököm és behajtottam magam mögött az ajtót.

- Randira - mondta a fiú. A faliórára pillantottam, az pontban este nyolc órát mutatott.

   Sóhajtottam egyet, majd a kanapéhoz sétáltam és a másik végébe ültem, tisztes távolságban Taótól.

- Ugye gyakoroltatok ma? - kérdeztem megtörve a beállt kínos csendet.

- Igen, ne aggódj. Többször elpróbáltuk egymás után a koncertet - nyugtatott meg mosolyogva. - Edinától hallottam, hogy tegnap rúgtál be először. Hogy viseled?

- Ne is kérdezd... - csúsztattam le a hátam a karfa mentén, már félig feküdtem, térdeim felhúztam. Eszembe jutott az, amit Edina mondott. Komolyan azt mondtam, hogy megnézném... megnézném Zitaót ruha nélkül? Jézusom, jézusom... - Szerencsére most már nem fáj a fejem - túrtam bele a hajamba. Muszáj elhessegetnem ennek még a gondolatát is!

- Ennek örülök - bólintott. - Emlékszem, én tizenöt éves koromban rúgtam be először. Borzalmas érzés volt az utána való reggelen felkelni. - Tizenöt évesen? Az egy kicsit korán van. Nem tudnám Taót elképzelni részegen. Túl ártatlannak néz ki ahhoz... Bár mostanában kifejezetten férfias... na jó Mira, mikre nem gondolsz. 

- Soha többet nem fogok inni - ráztam meg a fejem, szemeimet lehunytam.

- Dehogynem. Biztos hogy fogsz. Nem tudod, hogy mit hoz a jövő - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Kinyitottam a szemem és szembetaláltam magam szép arcával, melyet annyira szerettem nézegetni képernyőn keresztül, s most sem volt másképp. Élőben sokkal szebb az arca.

- Ebben igazad van - mondtam egy kis fázis késés után.

- Az énekpróbán észrevettem, hogy többször néztél - mondta, a szívem pedig kalapálni kezdett. Pedig próbáltam nem feltűnően nézni.

- Ne kérdezd, mért... csak... csak azért, mert... jó nézni, ahogy rappelsz, és hogy beleéled magad... - próbáltam összeszedni a gondolataim. Végül is nem hazudtam.

 - Komolyan? - húzta fel egyik szemöldökét, félmosollyal nézett. Észrevétlenül egy kicsit beharaptam az alsó ajkam és bólintottam. Ki kell mentenem valamivel magam. Kezd ez a beszélgetés kínossá válni... vagy csak én reagálom túl. Igen... csak én reagálom túl.  
   Úgy csináltam mintha ásítanék, majd szemeim is megdörzsöltem.

- Megyek, lefekszem - álltam fel a kanapéról. - És ne, ne feküdj be mellém! - ráztam meg az ujjam, mire elnevette magát. - Jó éjszakát - köszöntem el, s már ott sem voltam. Besiettem a szobámba, majd az ajtót becsuktam magam után, és csak után lélegeztem fel. Remélem tényleg nem jön be az este folyamán. Ki tudja, mikor jönnek haza Edináék?

   Nem is voltam álmos. Miután befeküdtem az ágyamba és betakaróztam, nem tudtam elaludni. Folyamatosan forgolódtam az ágyamban, és átkoztam magam, amiért egész álló nap csak aludtam.