Chapter 18.

- Remélem nem haragszol, de meg kell értened - mondta Youngmin. Halványan elmosolyodtam, majd sóhajtottam egy nagyot és megtöröltem az arcom.

- Az igaz, hogy az álmom darabokra hullott, de természetesen megértem. Viszont, lett egy új álmom - mondtam kuncogva, titokzatosan.

- Szabad tudnunk, hogy mi az? - kérdezte a főnököm mellett ülő ember. Miért érdekli?

- A legjobbat szeretném majd kihozni a fiúkból. Én nem csak egy tanár akarok lenni, hanem A tanár - hangsúlyoztam ki az utolsó két szót. - Csak azt nem értem, hogy miért én. Hiszen... lány vagyok.

- Teljesen egyszerű. Nem vagy annyira nőies. Ne értsd félre, és ne vedd sértésnek, de látszott a mozgásodon és a járásodon, hogy nem vagy egy modell alkat - Puff. Ezt megkaptam. Jongin felröhögött, mire feléfordultam és gyilkos pillantásokkal illettem. Erősen a szájára tapasztotta a tenyerét, de annyira nem tudta elrejteni a vigyorát. Rohadj meg. Ezt most nagyon megszívtad, barátom. Most lettem a tanárod. Fordult a kocka! - Na, ebből azt szerettem volna kihozni, hogy tökéletesen megfelelsz férfiak tanítására is - fejezte be Youngmin a beszédet. Férfiak, mi? Inkább gyerekek.

- Értem - bólintottam egyet - Még egy kérdés. Hogy érti, hogy egyben a koreográfusuk is vagyok? Hisz' egy csomó koreográfus van a cégnél, nem?

- De, valóban így van. Viszont én azt szeretném, hogy a személyes koreográfusuk legyél. - Ohó. Várjunk... Szóval ezért kérdezgetett olyanokat?

- Akkor ez a meghallgatás nem is a gyakornokságra ment, ugye? - kérdeztem gyorsan, rátapintva a lényegre.

- Pontosan. Hamar rájöhettél, hogy miért is kérdezgettem azokat az étteremben - Felkuncogtam és megráztam a fejem - Szóval nem esett le, miért érdeklődök annyit? Most azért nagyot koppant, mi? - érdeklődött szórakozottan az igazgató.

- Igen, - s dobbantottam egyet a lábammal - nagyot koppant. Most viccet félretéve... beavatna pontosan a feladatomba? Jó, azt gondolom, hogy tanítanom kell, de ezen kívül?

- Folyamatosan gyakoroltatnod kell velük a koreográfiákat, illetve, ha lesz új albumuk új zenékkel, vagy ha comebacket tervezünk, akkor azokhoz a zeneszámokhoz koreográfiát kell készítened.

- Értem. Nem lesz nehéz feladatom, úgy érzem. Remélem, a fiúk együtt fognak velem működni - pillantottam rá Jonginra, aki hevesen bólogatni kezdett. Ez a beszéd. - Lenne még egy kérdésem - fordultam újra Youngmin felé - Miért kérdezte azt, hogy értek-e az elektronikához?

- Arra gondoltam, hogy besegíthetnél a stúdiózásban is. Úgy értem, segíthetnél az énektanárnak. Kezelhetnéd a keverőpultot, meg miegyéb. Koncerteknél pedig segíthetnél a technikusoknak.

- Komolyan? Anélkül hallgathatom a fiúkat, hogy fizetnék.

- Térjünk át komolyabb dolgokra. Jól figyelj, mert most egy nagyon fontos dolgot szeretnék veled közölni. Május huszonharmadikán a fiúk megkezdik az első szóló-

- Ne, ne folytassa. Tudok róla - mondtam óvatosan - Edina beavatott! De ne büntesse meg, kérem! Nem tehet róla, ilyeneket nem bír magában tartani! - hadonásztam a kezeimmel. Remélem tényleg nem gurul be. Nagy meglepetésemre Youngmin felnevetett. Mi a...?

- Akkor gondolom azt is tudod, hogy VIP jegyet akartam neked intézni - mosolygott, én pedig bólintottam egy aprót - De most már nincs szükséged jegyre. Minden fellépésen kötelező ott lenned, hiszen fellépések előtt is van három óra gyakorlás, meg ugye, ott vannak a színpadi próbák is. - Wow, kötelező? Már most szeretem ezt a munkát. - Szóval ott tartottam, hogy szóló koncert. Első szóló koncertsorozatuk, ami ugyebár a "The Lost Planet" nevet kapta. Mivel a fiúknak már megvannak a koreográfiáik az eddigi számaikhoz, ezért nagy szerencsédre, nem neked kell kitalálnod az elemeket. Azt szeretném kérni, hogy mielőbb keresd fel Sim Jaet és Hwang Greget, ők majd megtanítják az összes koreográfiát. Ne, ne is kérdezd! Igen, ők találták ki az összes eddigi számaikhoz a táncokat, de azért nem ők tanítják a fiúkat, mert nem mindig érnek rá - Az agyam próbálta feldolgozni a rengeteg információt. És ennél csak több lesz, és több lesz. Amúgy... nem úgy volt, hogy volt a fiúknak egy külön tanárja? Ezek szerint Jae és Greg csak összerakta az elemeket? Érdekes. - Itt van egy köteg lap az első koncert ütemtervéről, ami Seoulban lesz megtartva - nyújtott felém egy vagy tizenöt centiméter magas papírkupacot, amit gondolkozás nélkül fogadtam el - Olvasd át jó alaposan! Zeneszámonként van listázva. Bele van írva, hogy az adott számnak mi a koncepciója, ki mikor énekel, illetve rappel, a szünetek is percre pontosan oda vannak írva, illetve, hogy szünetekben mikor van beszélgetés, ilyesmik. Mira, látnod kell az arcodat! - Olyan, mintha citromba haraptam volna. - Tudod, minden kezdet nehéz. De majd megszokod, hogy itt a munka nagyon kemény, nagyok az elvárásaink, hiszen mi vagyunk az egyik legnagyobb cég Dél-Koreában.

- Tudom, és megértem. Csak tudja, ez egyszerre sok információ volt.

- És még nem elég információ. Most elmondok néhány alapvető szabályt - Már előre félek. Már most ki lett csinálva az agyam. Miért gondoltam az előbb azt, hogy könnyű lesz? - Először is, az idolok az elsők. Nem szabad senki civilnek információt kiszolgáltatni róluk, sem írásban, sem szóban. Mert ha ilyen történik, azonnali kirúgás jár érte. Ha bármi történik az adott idollal, a munkavállaló köteles azonnal szólni. Kötelessége a munkavállalónak minden koncerten jelen lenni, ugyebár ezt elmondtam. Ha reptérre mennek az idolok, kötelessége az alkalmazottaknak védeni őket az őrült rajongóktól, akár erőszakkal. De, ez nem annyira vonatkozik rád, hiszen vannak jól képzett biztonsági őreink. Egyenlőre ennyi - csapta össze a tenyereit.
Ha kell, erőszakkal, mi? Mert a tizenéves lányokat úgy kell eltüntetni az idol közeléből, hogy felpofozzák őket. Bár, a sasaengeknek én is adnék egy-két átszállót.

- Whoa, Youngmin igazgató, úgy érzem, négyszeresére tágult az agyam - nyöszörögtem, s megmasszíroztam a halántékom - Rosszabb, mint az iskolában.

- Az iskoláról jut eszembe! Van lehetőséged ezt a maradék egy évet gimnáziumban befejezned, én szívesen elrendezem neked. Örülnék, ha legalább az érettségid meglenne - könyökölt az asztalra, s úgy nézett tovább engem. - Milyen szakon voltál?

- Közgazdásznak tanultam, de nagyjából a közgazdasági tudásom egyenlő a nullával. Viszont ebbe az egy évbe szívesen belemennék, de csak akkor, ha sima gimnáziumról van szó.

- Természetesen sima gimnázium. Vannak összeköttetéseim, hamar találok neked megfelelő iskolát - Akkor szeptembertől járhatok újra iskolába. Oh, yeah. - Na, zárásként még el szeretnék mondani egy dolgot. Edinának és neked elintéztem a vízumot, ami jelenleg egy évre szól, majd egy év után hosszabbítom meg. Ha nem tudnád, a vízum kell ahhoz, hogy legálisan tartózkodjatok Koreában.

- Köszönjük szépen! - hajoltam meg, a papírkupac fele a földre hullott. Kipattantak a szemeim és gyorsan leguggoltam, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a többi lap is szétszóródott. Oh, a francba. Jongin gyorsan a segítségemre sietett, így ketten gyorsabban össze tudtuk szendi a papírokat. Még jó, hogy meg vannak számozva. - Köszönöm - mondtam Jonginnak erőltetett mosollyal, s felálltam, ő pedig rárakta a kupac tetejére az utolsó lapot.

- Mira, holnap az alkalmazottak csapnak egy kis zártkörű bulit idolok és a két főnök nélkül. Benne vagy? Úgy is munkatársak lettünk - szólított meg egy nálam két fejjel magasabb, harmincas évek közepén járó férfi - Amúgy, én Dongsun vagyok, technikus.

- Azt hiszem, nem hagynám ki - vágtam rá gondolkodás nélkül - És hol lesz ez a buli?

- Abban az étteremben, ahova tegnap vittelek téged. Az a mi törzshelyünk. Kibéreltem holnapra az egész éttermet, mert rengetegen lesztek - Youngmin felegyenesedett, maga alá húzta a széket, majd egy nagy, jól látható aláírást biggyesztett arra a papírra, amit én is aláírtam. A kezébe vette a papírost, még utoljára leellenőrizte és a kezemben tartott halom tetejére rakta. - Ezt mutasd meg a fiúknak. Örülni fognak - halványan elmosolyodott - Ja, és még valami. Holnap el kell menned orvosi vizsgálatra. Csakhogy meggyőződjünk az egészségedről. Általános vizsgálatok lesznek, mint például hallásvizsgálat, szemvizsgálat, magasság- és súlymérés, van-e gerincferdülésed, ilyesmik.

- Rendben.

- Gyere Mira, menjünk! Még egy csomó ember vár a meghallgatásra - fogta meg finoman a karom Jongin.

- Oké, oké. Viszont látásra - hajoltam meg, a kezemben lévő kupacot jó erősen megfogva. - Dongsun, holnap találkozunk! - mosolyogtam rá munkatársamra.  Hátat fordítottunk Jonginnal, majd elhagytuk a termet.

A kint álló, türelmetlen tömeg egyszerre mordult fel, mikor Jongin becsukta mögöttünk az ajtót. Mindenkinek odanyögtem egy bocsánatot, miközben elhaladtunk mellettük.

- Segítek - állított meg az információs pult előtt tanítványom, ezt követően kivette a kezemből a kupacot, én pedig megkönnyebbültem ráztam meg a karjaim.

- El sem hiszem! - Hangosan tört ki belőlem a kiáltás. Nem törődve senkivel és semmivel, pörögni kezdetem a saját tengelyem körül, kinyújtott karokkal. Tanár lettem! Tanár lettem! Tánctanár ettem! Négy pörgés után megálltam Jongin előtt, majd fülig érő vigyorral levettem a papírhalomról az első lapot. - Visszaadhatom azt a sok szadizmust - nevettem fel kárörvendően, sarkon fordultam, s a meglepett fiút otthagyva rohantam fel az első emeletre, a próbaterem ajtajáig. Felhúztam a szemöldököm, mikor egy kulcsot véltem felfedezni a zárban. Jongin nem tette el a kulcsot? Megfogtam a kilincset és lenyomtam. Nyitva van. Kitártam az ajtót, s megpillantottam a fiúkat a kanapén, illetve a földön kiterülve.

- SRÁCOK! - kurjantottam el magam jó hangosan. Sehun annyira megijedt, hogy egy hatalmasat kiáltott és legurult a kanapéról. Féltem felnevetni, mert nem akartam kockára tenni az életem, ezért erősen a tenyerem elé tapasztottam a kezem. Vajon ha felröhögnék, nekem esne? Meglepődött arccal néztek mind a tizenegyen. Pont ahogy gondoltam, Sehun felpattant, s ideges arccal kezdett közeledni felém. - Ha még közelebb jössz, kétszáz fekvő! - emeltem magam elé két kézzel a kezemben tartott lapot. Ott ahol volt megtorpant, Baekhyun pedig visítva ugrott fel a földről. Öhm... Mi a baja?

- Elfogadtad az állást?! - Elémfutott, majd mikor megállt, csillogó szemekkel megrázta a vállam. Ennyire örülne neki?  Kikapta a kezemből a papírt, majd serényen olvasni kezdte. - Aláírta! Aláírta!

- Ez az! Ez az! - kezdett el Yixing ugrálni, becélzott engem, majd elém érve nemes egyszerűséggel felkapott, és szinte összetörte a csontjaim, annyira megszorongatott. Rá még mindig haragszom, de igazán ne zavartassa magát. - Nincs több szadizmus!

- Te csak azt hiszed - szólaltam meg rideg hangon. Eltolt magától, de nem tette le, úgy fogott, mint egy szerencsétlen macskát, lábaim tizenöt centire voltak a talajtól.

- Miért? - vékonyított el a hangját.

- Ötven fekvő! - kiáltottam az arcába, ő pedig annyira meglepődött, hogy elengedett, én pedig a talpamra huppantam. Ha azt hiszitek, én jobb leszek, akkor rosszul hiszitek... vagyis... mióta lettem ilyen kemény állat?

- Melyikőtök hagyta benn a zárban a kulcsot? - hallottam meg mögülem Jongin hangját. A tükörből láttam, hogy letette a papírjaimat a padlóra, utána magához ölelte Kyungsoot, aki mikor meglátta, egyből felugrott a földről. Annyira aranyosak együtt, és látszik Jonginon, hogy nagyon szereti a párját. Akkor miért csinálta velem azokat a félreérthető dolgokat? Majd muszáj lesz megkérdeznem tőle. De nem most.

- Fiúk! Figyeljetek ide! - emeltem magasba a kezem. A többi fiú felkelt a földről, felsorakoztak egymás mellett, s a KaiSoo páros is közéjük csapódott. Tizenkettő érdeklődő tekintet. Ezt már szeretem. - Először is, nagyon örülök, hogy mostantól veletek dolgozhatok. Remélem, ez kölcsönös - mosolyodtam el - Másodszor, ne keltsetek magatokban hiú reményeket. Én sem leszek más, mint az elődöm. Egyenlőre még nem annyira tudom, hogy hogyan szoktátok beosztani az időtöket, szóval az lenne a kérdésem, hogy mennyi időt szoktatok gyakorlásra szánni?

- Napi húsz órát vagyunk bent, valamikor többet - válaszolt a kérdésemre Joonmyun. Még jó, hogy nehezen fáradok, és sokáig tudok fennmaradni. - Általában fele-fele arányban dolgozunk. Tíz óra ének, illetve rapp és tíz óra tánc.

- Remek, remek! - tapsoltam kettőt - Csapjunk a közepébe és kezdjük a bemelegítéssel. Először nyomjatok le ötven fekvőtámaszt, Yixing, te duplán! Fekvőzés után ötven felülés, majd húsz kör kocogás a teremben, aztán egy kis karkörzés, vállkörzés, nyakkörzés, mozgassátok át magatokat. Én addig átnézem ezeket a papírokat - böktem a kupac felé, s hátat fordítottam a megdöbbent fiúknak. Mik azok a fejek? Ennyire azért nem lehetek rossz! A volt tesitanárom százszor rosszabb volt, mint most én.

- De mondtam, hogy szabadnapunk van! - dobbantott egyet a lábával Jongin ideges hangon.

- Attól még bemelegíthettek. Úgy sem fogunk táncolni olyan sokat, mert csak az MV-k koreográfiáit tudom. Egyenlőre - Féloldalasan hátrafordultam, úgy címeztem mindenkinek a választ. Luhan elégedetlenül nyögött egyet, majd a padlón fekvőtámaszba ereszkedett. Még annyit láttam, hogy a többiek is kelletlenül követik a példáját, majd újra hátat fordítottam. A fal mellett hasra vágtam magam, s magam elé húztam a papírkupacot. Na, lássuk a medvét.

Nem döbbentem meg különösebben. A koncertet három naposra tervezték, a dátumok huszonharmadika, huszonnegyedike és huszonötödike. Mindegyik napon a koncert maximum két órás, a szüneteket beleszámítva. A koncert harminchárom számból áll, a szólókat is beleszámítva. Majdnem mindegyik számhoz más-más fellépőruha tartozott, a ruhákról képek is voltak nyomtatva a lapra.

Mind a tizenkettő srác kapott szólót... de azt nem vágom, hogy Kris neve mellett miért van egy hatalmas kérdőjel a szóló címe helyett. Talán még nem döntötték el? Mert ha az övé is tánc szóló, marha gyorsan ki kéne valami találni neki.

Gyorsan átfutottam a maradék lapokat, s az utolsó papírt is elolvasva rájöttem, hogy be fogom járni majdnem egész Kínát, sőt, még Taiwanba, Thailandba, Japánba és Singaporeba is el fogok látogatni.

Szegényeknek nem lesz megállás. Egész nyáron koncertek. Majd velük együtt szenvedek. Miért is gondoltam, hogy ez a munka könnyű lesz...

- Az arcodból ítélve nem annyira tetszik neked, amit olvastál - Ijedten ugrottam össze, mikor meghallottam Joonmyun hangját magam mellett. Mérgesen néztem rá, ő pedig csak szüntelenül vigyorgott rám. Hülye állat.

- Te meg mióta vagy itt? - dörrent a hangom, amin nem csak ő, hanem én is meglepődtem. Na jó, nem vagyok normális. Nem kiképzőtáborban vagyunk. - Megcsináltad az összes feladatot? - kérdeztem, majd a fiúkra pillantottam, akik már majdnem felszálltak, annyira nyomták a hátra- és előre karkörzéseket.
Az az érdekes, hogy Sehun és Yifan nem ellenszegül. Pedig nem úgy néztek ki, mint akik örülnek nekem. Youngmin tévedett. Nem mindegyik fiú örül annak, hogy a tanáruk lettem...

- Végeztem - nyúlt el mellettem, majd kivette a kezemből azt a lapot, amire az állomások voltak feltüntetve. - Kemény lesz, ugye tudod? Napi tíz-tizenöt órát talpon maradni és táncolni. Mi már rég megszoktuk, de rólad nem tudunk semmit.

- Nagy a tűrőképességem. Volt olyan nap, hogy egész nap táncoltam. Ugye ez akkor volt, amikor a meghallgatásra raktam össze a koreográfiát. Nem volt egy könnyű feladat, ráadásul segítség nélkül csináltam - Felszínre tört bennem a régi emlék. Mennyire izgatott voltam akkor... de sajnos más eredménye lett, viszont ennek az állásnak is nagyon örülök. - Miattam pedig ne aggódjatok. Ha feldobom a talpam a sok táncolástól, engem lehet pótolni...

- Ne mondj ilyet! - fogta meg a padlón pihenő kezem Suho és megszorította - Hogy is mondjam... pótolhatatlan vagy. Sosem volt az, hogy kedveltük a tanárunkat. Téged kedvelünk, nagyon is.

- Legalább a magad nevében beszélj - motyogtam, s egy pillanatra lesütöttem a szemem.

- A maguk módján Sehun és Yifan is kedvel, hidd el - mosolygott rám bátorítóan. Ch, képzelem, mennyire kedvelhetnek.

- Szeretnék kérdezni valamit. Miért nem járkáltok fellépésekre? Vagy most a baleset miatt minden befagyott?

- Május ötödikétől kezdünk el visszatérni a zenei műsorokba - mondta a vezető és elengedte a kezem. Bakker... akkor nem kellett volna rákiabálnom Jonginra. Bocsánatot kell majd kérnem tőle. Hangos lábdobogás töltötte be a termet. Tanítványaim elkezdték a húsz kör futást, a szőke hajú fiú pedig ismét villantott rám egy vigyort, lábra állt és csatlakozott a többiekhez. Jó fiúk.

A futás után ott ahol voltak, lerogytak a parkettára. Táncoljunk még, vagy ne? Hisz' most úgy néznek ki, mint az elütött békák. Gondolom az előző tanár nem kegyelmezett nekik... akkor én sem fogok.

- Talpra, fiúk! - ösztönöztem őket egy tapssal és felkeltem a padlóról. - Mivel még csak a MAMA, a History, a Wolf és a Growl koreográfiáját tudom, ezért csak ezt a négyet fogjuk eltáncolni. Vagyis, ott van még a Christmas Day, de az gondolom nem kell.

- Először nem kéne megtanítanom az Overdoset? - ült fel Jongin, s felhúzta a szemöldökét.

- A tanítvány tanítja a tanárt? Hát nehogy már, hogy a befőtt rakja el a nagymamát! - nevettem fel, ő pedig csak megforgatta a szemöldökét. Chanyeol irdatlanul röhögni kezdett, amit nem tudtam hova tenni.

- A befőtt rakja el a nagyit?! Ez jó! - Fulladozott a röhögéstől, s alig tudott levegőt venni. Idióta.

- Az Overdoset megtanulom másoktól - céloztam a kettő Beat Burger tagra.

- Ennek a számnak a koreográfiáját Tony Testa rakta össze - rakta fel a kezét Minseok, miközben beszélt. Aha, és ő ki? - De Greg és Jae is tudja a táncot - Hát akkor meg? Igazán fontos információ volt, mit ne mondjak...

- Egy óra szünet - mondtam ki egy perc gondolkodás után, mire ők felpattantak, volt olyan, aki kirohant a teremből és volt, aki befoglalta a kanapét és elővette a telefonját. - Jongin, veled beszélni szeretnék - biccentettem az ajtó felé. Érdeklődő arckifejezéssel engedte el Kyungsoo kezét, majd egy szó nélkül jött utánam kifelé a teremből. Vajon hol nem hallanak minket? - Van olyan hely, ahol nyugodtan tudunk beszélni?

- Igen. A negyediken vannak szobáink. Amikor nem tudunk visszamenni a dormba, azokban szoktunk aludni.

- Remek - morrantam fel, s egy fintorral az arcomon becéloztam a lépcsőt. Hány emeletes lehet ez az épület? Utálok lépcsőzni.

Sietősen felcaplattunk a lépcsőn, Jongin pedig egy két ágyas szobába vezetett. Nagy volt, akár egy kisebb lakás. Leültem az ágyára, ő pedig leült velem szembe párja ágyára.

- Miről szeretnél beszélni? - kérdezte és törökülésben helyezkedett el a matracon.

- Látom rajtad, hogy mennyire szereted Soot. De akkor miért csináltál velem olyan félreérthető dolgokat? Tudod. A kezem fogtad, puszilgattál, meg ilyenek - vágtam a közepébe. Kíváncsi vagyok a válaszára. A fiú felsóhajtott, és megköszörülte a torkát.

- Ne értsd félre, nem tetszel vagy ilyesmi, hisz' tudod rólam, hogy meleg vagyok. Csak nagyon emlékeztetsz a húgomra - ismét sóhajtott. Én eddig úgy tudtam, hogy csak két nővére van.

- Van egy húgod?

- Volt egy húgom - javított ki halkan. Nem szólt többet. A rátörő sírástól eltorzult az arca, és hangos zokogásban tört ki. Jézusom, szegényem. Elkomorult arccal felkeltem az ágyról, majd elé sétáltam. Amit meglátta, hogy előtte állok, erősen körbefonta a derekamat karjaival és a hasamba bújtatta a fejét, úgy sírt tovább. Ahj, ide szerintem Kyungsoo kéne. Mind két kezem a fejére tettem, simogatni kezdtem a haját, tarkóját, vállait, próbáltam megnyugtatni, de sírása nem halkult, sőt még hangosabb lett. Tipikus Jongin. Nem Kai... Jongin. Üvöltött. Ujjait erősen a hátamba nyomta, annyira erősen szorított, már-már fájt, biztos voltam benne, hogy a lenyomatok láthatók lesznek majd. Felszisszentem.

- Teljesen olyan vagy mint ő. Úgy viselkedsz, pont olyan kitartó vagy - zokogása ellenére tisztán hallottam, amit mondott.

- Jongin kérlek, ne szoríts ennyire... - nyöszörögtem. Engedett a szorításon, hangos zokogása átváltott halk pityergéssé. Megy ez. - Meghalt? - kérdeztem óvatosan. Bólintott. Pont, ahogy gondoltam. - Hány éves volt?

- Tizenhét. Pont, mint te - hüppögött.

- Szeretnél mesélni róla? - Megrázta a fejét. Megértem. Talán egyszer megnyílik és elmondja. Nem akarom erőltetni, nincs jogom hozzá.

- Jonginnie - Kyungsoo hangjára felkaptam a fejem, s félve pillantottam rá, de arcán nem voltak felfedezhetőek a féltékenység jelei. Ezek szerint Jongin már elmondta neki, hogy személyiségben hasonlítok a testvérére? Jongin elengedett, megtörölte sírástól megduzzadt, vörös szemeit, én pedig félreálltam, a nagy szemű fiúnak helyet adva. A fiatalabb megragadta az idősebb karját, majd miután elfeküdt az ágyon, magára rántotta. Upsz, yaoi. Jobb lesz, ha megyek. Kisiettem a szobából, és becsuktam az ajtót, de még láttam, ahogy egymásnak esnek. Ezek szerint Kyungsoo így vigasztalja meg Jongint. Döbbenet...

Ráérősen lesétáltam a lépcsőkön, az első emelet folyosóján pedig belebotlottam Taóba. Szó szerint. A falnak dőlve ült a földön, én pedig nem figyeltem és megbotlottam hosszú, kinyújtott lábaiban. Hasra estem, szerencsére fejem meg tudtam tartani és nem fejeltem bele a padlóba. Ez gáz. Ezt jól megcsináltam.

- Basszus Mira, ne haragudj! - Feltérdelt, majd a hátamra fordított. Kiterülve, behunyt szemekkel feküdtem. A hasam... a bordáim!

- Ennél már nem lehetek bénább - nyitottam ki a szemem, majd nyöszörögve felültem. - Amúgy te miért ülsz itt kint, a földön?

- Megszokás - rántotta meg a vállait, a lehuppant a fenekére és hátát ismét a falnak vetette. - Selcáztam - rázta meg a szemem előtt az Iphoneját. Huang Zitao, a selcaking. - Csinálunk egy-két képet? - csillant fel a szeme egy pillanatra. Wow, közös képek. Egy éve még csak álmodoztam ilyenekről. Ahj, de utálom, mikor előjön a fan énem. Muszáj lesz elfojtanom. Vigyorogva bólintottam és elhelyezkedtem mellette. Közelebb csúszott hozzám, hogy mind a ketten beleférjünk a képbe. Amint a személyes terembe került, megéreztem finom illatú parfümjét. Akaratlanul is egy nagyot szippantottam a levegőbe, és reméltem, hogy nem vette észre.

Rengeteg selcát csináltunk.  Volt olyan kép, amin csak bámultunk a kamerába, volt olyan is, mikor mosolyogtunk, volt, amelyiken néztünk egymás szemébe és a profilunk látszott. Aegyoztunk, peace jeleket mutattunk... s az ütött ki rendesen, mikor megkérte, hogy csináljak úgy, mintha megpuszilnám. Nem is kell mondanom, vagy öt percig győzködött, mire belementem.

- Harminchárom kép - kuncogott fel a kínai, miután a számolás végére ért. Te jószagú rezeda. - Ezt pedig beállítom háttérképnek - bökött rá az egyik kamerába mosolygós képünkre. Tényleg beállította háttérképnek...

- Kérdezhetek valamit? - néztem barna szemeibe.

- Már kérdeztél - lökte meg a vállam szórakozottan.

- Nem zavar titeket az, hogy jóval fiatalabb vagyok nálatok? Úgy értem, hogy nem zavar az, ha egy gyerek, egy kölyök dirigál nektek?

- Azt, hogy gyerek vagy, felejtsd el - mondta rezzenéstelen arccal, komoly hangon Zitao. Jóóó... Miért is kell elfelejtenem? Alsó ajkamba mélyesztettem a fogaim, majd zavartan lehajtottam a fejem. A fiú megragadta az államat, ezt követően felemelte a kútfőm, s a szemembe bámult. Olyan a tekintete, mintha kavarognának benne az érzések... Miért? - Érettebbnek látszol, és az is vagy. Te lettél a tanárunk, tanár lettél, szóval már nem vagy gyerek. Azt kell csinálnunk, amit te mondasz - simogatta meg hüvelykujjával az arcélem, mire éreztem, hogy vér tódult az arcomba.
- Ezt ne csináld mégegyszer... - motyogtam, s lefejtettem ujjait az arcomról. Kissé oldalra billentette a fejét, és elmosolyodott, kivillantva tökéletes, fehér fogait.

- Zavarba hoztalak? - Nem, csak úgy teszek. - Hogyan nézel te rám? Úgy mint egy idolra, vagy, mint egy férfira? - komolyodott el az arca. Miért kérdez tőlem ilyet? Miért érdekli? Milyen kérdés ez?! Nem válaszoltam. Farkasszemet néztem vele, s nem mertem megszólalni. Tekintetem cikázott az arcán. Hol a szemét, hol az orrát, hol az ajkát néztem. Hogy lehet valakinek ilyen furcsán, de szépen ívelt felső ajka? Pofátlanul néztem a száját, ami egyre közelebb, és közelebb került hozzám. Mi a...? Kikerekített szemekkel néztem a fiú szemébe, amik nagyon közel voltak. Megdermedtem. Szétnyílt ajkain vette a levegőt, lehelete az én számra csapott. Megmozdult bennem valami, mintha a gyomrom összezsugorodott volna. Úgy éreztem magam, mint a meghallgatás előtt. Kíváncsi voltam, hogy Tao mit szeretne tenni, hogyan tovább. Nem lett volna helyes a csók, nagyon nem, hiszen egy tanár-diák, esetleg egy felnőtt-gyerek kapcsolatból nem igazán jönnek ki jól a felek.. legalább is, én így láttam a dolgokat. De kíváncsi voltam. Nyeltem egy nagyot, teljesen leizzadtam, agyam kikapcsolt. 

A fiú látványosan megnyalta kiszáradt ajkait, én pedig beharaptam a sajátom. Lehunyta a szemeit, s összeérintette az orrunkat, hevesen, gyorsan kapkodta a levegőt. Ennyire izgatott lenne? Ajkait az enyémre helyezte, párnáim azonnal bizseregni kezdtek, még soha sem éreztem olyat. Mintha megrázott volna, olyan gyorsan hőköltem hátra. Bazdmeg. Ezt rohadtul de nem kéne! Zitao meglepetten nyitotta ki a szemeit. Félve néztem rá, majd felálltam és megigazítottam a felgyűrődött pólóm. Zavartan nézett fel rám, látni lehetett rajta, hogy nem érti, nekem meg mi bajom lett olyan hirtelen. Meg sem csókolt rendesen, máris bepánikoltam... 

- Ezt... e-ezt ne... - motyogtam, ziháltam az idegességtől. Mi ez a hirtelen hangulatváltozásom? - A-a... szünetnek vége.

Amilyen gyorsan csak tudtam, elsiettem a próbaterem ajtajáig. Kinyitottam és hangosan bevágtam magam mögött. A bent lévő tizenegy fiú felhúzott szemöldökkel nézett. Kyungsoo és Jongin mikor jöttek be? Fürgén zakatoló szívemre nyomtam az öklöm, elvánszorogtam a kanapéig és levágódtam Yifan mellé.

- A paradicsom színével vetekedik a fejed. Történt valami? - kérdezte nővérem barátja. Hangtalanul megráztam a fejem. Milyen kedves, hogy érdeklődik. Most tényleg... tényleg rákérdezett arra, hogy mi van velem? Kinyílt az ajtó, és Tao lépett be rajta. Basszus.

- Gyerekek, kezdjünk el gyakorolni! - pattantam fel a kanapéról, ezt követően pedig párszor megpacskoltam az arcom.

- Srácok! Ruhapróba, most! - Edina jelent meg Zitao mögött. Kikerekítettem a szemeim, és azon nyomban nővéremhez futottam, majdnem fellökve a szőke kínait. Beleugrottam testvérem nyakába és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. - Büszke vagyok rád - ölelt magához ő is, és a fülembe suttogott. Tudja?

- Tudod?

- Igen. A tánctanáruk lettél. Gratulálok!

- Köszönöm - motyogtam a nyakába. Edinával majd muszáj lesz beszélnem a Taós esetről.

- Miért kell ruhapróbára mennünk? Még van egy hónap! - elégedetlenkedett Jongdae. Dina letett a földre és vigyorogva a fájdalmas arcú fiúkra nézett.

- Azért kedves, hogy majd sokszorosítani tudják a ruhákat - válaszolt a kérdésre kedves mosollyal a nővérem.

- És miért? - nyafogott tovább Dae.

- Mert, hogy ha elszakad, legyen másik - Hihetetlen, hogy Edina mennyire megőrizte a higgadtságát.

- Én akkor lelépek! Még van egy kis elintézni valóm - hadartam. Végre! El tudok menni az erdőbe. A terem másik végében megpillantottam egy széken a fekete, Seoul feliratú pulóverem. Odasiettem a székhez, majd magamra kaptam a ruhadarabot és felhúztam a kapucnit.

- Hova mész? - kérdezte nővérem összeráncolva a homlokát.

- Sétálni - vágtam rá határozottan. Nem akarom hogy tudja azt, hogy hova készülök. Biztos, hogy nem engedne el. 

- És ez az elintézni valód? - Bólintottam. - Telefon van nálad? - Már ráztam volna meg a fejem, mikor a látóterembe került a fehér Samsungom. Nem mertem az illetőre nézni, már a kezéből és a csuklóján lévő Cartier karkötőből rájöttem, hogy ki is a személy. Vonakodva elvettem tőle, majd halkan elmotyogtam egy köszönömöt.

- Tessék, adok egy kis pénzt. Legyen nálad valamennyi - nyújtott felém egy kisebb köteg wont Dina. Felhúzott szemöldökkel vettem el tőle és tettem a zsebembe.

- Este hazajössz? - címeztem Edinának a kérdést, ő pedig bólintott. - Akkor majd otthon találkozunk. Sziasztok! - fordultam egy pillanatra a fiúk felé, majd elhagytam a termet. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, nekidőltem a műanyagnak. Számra helyeztem a mutatóujjam. Az ajkaim még mindig égtek. Egyszerűen nem bírtam felfogni.

 Huang Zitao meg akart csókolni...