Chapter 17.

    Két erős kar fonódott körém, s két nagy tenyér simogatta ruhán keresztül a hátam. Ez ki lehet?  Fél álomban voltam, el sem tudtam képzelni, hogy ki lehetett az. Minél inkább ébredeztem, annál inkább furcsa hangok jutottak el a tudatomig. Motorzúgás? Én amúgy tulajdonképpen miért ülök, és miért nem az ágyamban fekszem? Karjaim testem mellett lógtak, alig tudtam ujjaimat megmozgatni, annyira elgémberedtek. Lassan felemeltem őket, ezzel együtt szemem is kinyitottam. Elég homályosan láttam, s miután pislogtam párat, egy kar került a látóterembe. Hát ez meg? Hol vagyok? Az engem tartó karok ellenére hátrahőköltem ijedtemben, ennek hatása pedig az volt, hogy a fejem és a hátam beleütődött a mögöttem lévő ülésbe. 

- Jézusom Mira, a szívbajt hoztad rám! - fordult hátra Chanyeol ijedt tekintettel. Nekem kellene megijednem, és nem neki! Hogyan kerültem én egy autóba? Hogy kerül ide Chanyeol és kinek az ölében ülök?!

- Megijesztettelek? - jött az ártatlan kérdés Taótol. Hát persze, ki más ölében ülnék...?

- Meg - motyogtam és szembe fordultam vele. Rövid, szőke haja be volt lőve -már amennyire be lehetett lőni-, szemei ki voltak húzva szemceruzával, ajkaira egy kedves mosoly költözött. 

- Cuki vagy - mondta, majd kezeivel feltette a fejemre pandajelmezem csuklyáját, és megigazította a kis füleket. Zavaromban elnéztem magam mellé, a mellettem lévő hely szerencsére üres volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, kimásztam a fiú meleg öléből. Elhelyezkedtem az ülésen, bekötöttem magam majd felhúztam a térdeim. 

- Miért vagyok ebben a kocsiban? Elraboltatok, vagy mi? - kérdeztem zavartan, mert még mindig nem értettem az egész szituációt. 

- Dehogy raboltunk el - jött a szórakozott válasz a hátam mögül, mire érdeklődve felegyenesedtem és hátrafordultam. Jongdae és Jongin vigyorogva szemezett velem. Ez egyre furcsább. - Csak annyira édesen aludtál, hogy nem akartunk felébreszteni - folytatta tovább a mondókáját Jongdae. 

- Akkor sem értem, hogy miért vagyok itt.

- Azt hittük, hogy nem jössz el az ügynökséghez, ezért inkább elmentünk érted - osztott meg velem egy újabb információt Jongin. Felhúztam a szemöldököm.

- Miért, hány óra? - érdeklődtem, és kipillantottam az ablakon. Kint már javában világos volt. Jól elaludtam. Elmosódott előttem a kinti környezet, ahogy ment az autó. Megálltunk egy piros lámpánál, s kitisztult a kép. Sokan voltak, az utca nyüzsgött az emberektől. Mindenki rohant a saját dolgára, voltak, akiknek egy csomó bevásárló szatyor volt a kezében, s voltak olyanok is, akiknek valamilyen étel. Voltak, akik csoportosan közlekedtek, és voltak, akik egyedül. Sütött a nap, de azért a szél fújt. 

- Délután fél kettő - hallottam meg magam mellől Tao hangját. A lámpa átváltott zöldbe, s ismét útnak indultunk. Ránéztem a kínaira, s csak biccentettem megköszönés képen. 

- Kösz, hogy velem nem is foglalkozol... - morgolódott Yifan, aki ezek szerint a kisbuszt vezette. Mert a jármű inkább hasonlított egy kisbuszra, mintsem egy rendes kocsira. Bocs, bunkó! Természetesen a gondolatomat nem így vágtam a fejéhez. 

- Ne haragudj, nem vettelek észre - szabadkoztam és a srác tarkóját szuggeráltam. Ő csak felhorkant, s nem szólalt meg többet. - Amúgy merre is megyünk? Mert nem igazán ismerős a környék. 

- Először elmegyünk ebédelni, majd csak utána megyünk az ügynökséghez. Amúgy Dél-Korea szívében vagyunk - fordult hátra az anyósülésen ülő Chanyeol mosolyogva. Áh, szóval ez Seoul. 

- Edina már dolgozik? 

- Igen, és nem tudom, hogy észrevetted-e, de haza sem ment szegény. Te bezzeg... mikor bementem a lakásotokba, fel sem keltél. Nagyon jól megy neked, mondhatom - morogta ellenségesen Yifan. Megáll az eszem! Csak úgy nyugodtan bemegy a lakásunkba, vagy mi?!

- Mégis miért-

- Ne idegeskedj! Nem engedély nélkül mentem be, nehogy azt hidd. Dina mondta, hogy menjek el neki ruháért - Az már más. 

- Nem idegeskedem - vágtam vissza. - Viszont Edina igazán felhívhatott volna, vagy esetleg dobhatott volna egy üzenetet...

- Nem tudott, elvették a telefonját - Egy hatalmas sóhaj követte Yifan mondatát. Miért vették el neki? Ez szokás? - Edina mesélte, hogy a bátyátok hívta, ő felvette és beszélt vele. Az egyik fő STAFF-os ezt meglátta és elvették a telefonját. Bevezettek egy új, hülye szabályt, hogy az alkalmazottak nem telefonozhatnak munka közben, az idolok kivételével persze. De természetesen vannak kivételes alkalmak - És ezt a szabályt ki vezette be? Youngmin? És mikor tegnap találkoztunk, Edina miért nem mondta, hogy elvették a telefonját? - Dina szerencsére ma reggel visszakapta az övét. Kíváncsi leszek, meddig fog működni ez az egész. Én úgy érzem, ebből lázadás lesz, mert senkinek sem tetszik ez a szabály. Mondjuk meg is értem - kuncogott fel a colos. Azta, jó sokat beszélt egyszerre. Pedig azt hittem, hogy utál. 

- Ez tényleg eléggé egy hülye szabály - értettem vele egyet. 

Egy bő tíz perc múlva Yifan bevezette a kisbuszt egy eléggé zsúfolt parkolóba, keresett magának egy helyet és leparkolt. Behúzta a féket, majd leállította a motort. Végre. Már nagyon éhes vagyok. 

- Megjöttünk! Végre, már kopog a szemem! - nyafogott Chanyeol, kioldotta a biztonsági övet és már szállt volna ki, de Yifan gyorsan elkapta a csuklóját. 

- Eszednél vagy? - rivallt rá az idősebb - Először az álca, majd utána kiszállhatsz - nyújtott Füles felé egy fekete maszkot és egy napszemüveget. Yeol szófogadóan felhúzta a csuklyáját, a maszkot felrakta az arcára és feltette a napszemüveget. Körbenéztem a kisbuszban, az összes bent lévő fiú mind álruhába bújt. Nekem meg inkább rendes ruha kéne. Totál hülyének néznének az emberek, ha beállítanék ebben a jelmezben... 

- Hoztam neked utcai ruhát - Tao levette a napszemüvegét, ölébe helyezte a Gucci hátizsákját, elhúzta a cipzárt, majd a táskából előhúzott egy gatyát és egy pólót. Milyen figyelmes. - Kicsit turkáltam a szekrényedben, remélem nem bánod. Ja, és igen, direkt hoztam ezt a pólót - kacsintott, s bár a maszk nem engedte, hogy lássam a mosolyát, összehúzott szemei arról árulkodtak, hogy egy hatalmas mosoly terült el arcán. Na, már előre félek. 

- Köszönöm - hajtottam meg a fejem előtte, majd elvettem tőle a felém nyújtott ruhadarabokat. Szemöldök ráncolva néztem meg a fehér pólót, melynek elején a "Sorry, ZiTao is mine!" szöveg virított nagy, fekete betűkkel. Nagyon örülhet annak, hogy ő a biasom... vagyis, már nem is igazán érzem annak. Hátradőltem az ülésen és homlokon csaptam magam, ezt követően mérges szemekkel néztem rá a szőkére, aki csak vihogott. 

- Cipőt és zoknit is hoztam - tette az ölembe a lábbeliket és egy fehér zoknit, visszavette a szemüvegét, felvette a sapkáját, s kinyitotta az ajtót. A hideg levegő másodperceken belül betöltötte az egész teret, ami nagyon jól esett a fülledt meleg után. Szépen sorban kiszálltak a kocsiból, becsapták az ajtókat, s az ablakból láttam, hogy mind az öten hátat fordítottak. Így legalább nyugodtan tudok öltözni. Még szerencse, hogy van rajtam melltartó. A ruhákat és a cipőt a magam mellett lévő ülésre helyeztem; elkezdtem kigombolni a ruhám gombjait, kibújtam az ujjakból és lefejtettem a vállaimról a puha anyagot, s amilyen gyorsan csak tudtam, felvettem a pólóm. Megemeltem magam egy kicsit, ez után a fenekem alól is kihúztam a már összegyűrődött jelmezt. Lehúztam a lábaimról, majd a vezető ülés támlájára tettem a pizsamát. Felvettem a kék, bokánál gumizott melegítőt, felhúztam a zoknit, utána a fekete tornacipőket. Vajon Tao hozott nekem pulcsit?

Kinyitottam a kocsiajtót, meztelen karjaimat megcsapta a hideg. Gyorsan kiszálltam, majd becsuktam magam után az ajtót. Amint Yifan meglátott, a kezében lévő kis távirányítóval lezárta a kisbuszt. 

- Tessék, ezt elfelejtettem - nyomott a kezembe egy túl nagynak kinéző kötött fekete pulóvert Zitao. Ezt biztos, hogy nem az enyém. - Ez az enyém. Bocsi, pulcsit elfelejtettem hozni - Már értem. - Amúgy sem kell sokáig. Az étteremben meleg lesz - bökött előre az ujjával egy épület felé, melynek elején egy nyitott terasz foglalt helyet. Alig öt percre volt tőlünk. Belebújtam a jó meleg pulcsiba, az után pedig egymás mellett sétálva elindultunk az épület felé. Remélem nincsenek errefelé őrült rajongók...

Az étterem belül szinte ugyan olyan volt, mint amibe egy nappal ezelőtt vitt Youngmin. A gyomrom mogyoró méretűre zsugorodott, mert az étteremben többen voltak a fiatal lányok, mint a felnőtt emberek. Milyen nap is van ma? Nagyon elvesztettem az időérzékem. A helyiségben tényleg nagyom meleg volt, ezért gyorsan levettem a pulóvert. Egyik kezem a hajamba vezettem és párszor végighúztam az ujjaim rajta azért, hogy valamennyire elsimítsam rakoncátlan, égnek állt hajtincseim. A srácok levették az álcáikat, a lányok szinte egyszerre adtak hangot a csodálatuknak.

- Ugye nem fognak nekem ugrani? - kérdeztem halkan. Ha meglátják a pólóm, és Zitaót, engem szétszednek. - És titeket nem fognak lerohanni?

- Szinte mindig idejárunk enni, már megszoktak minket - fogott rá a vállamra Jongin, majd tolni kezdett maga előtt, egy hosszú asztal felé, ami az egyik sarokban kapott helyet. Elhaladtunk az egyik lánycsapat mellett, nem néztem rájuk, de valahogy el tudtam képzelni az arcukat. 

- Ki ez a csaj? 

- Ez egy nyugati...

- Mi a bajotok? Szerintem szép!

- Mira!

Az utolsó mondatra felkaptam a fejem, lecövekeltem, mielőtt leültem volna Jongin mellé. Az ismerős hang irányába fordultam, és megláttam azt a testvér párt, akikkel még egyszer a boltban találkoztam. Egyszerre álltak fel, majd mosolyogva közelebb jöttek. Egy hatalmas vigyor kúszott az arcomra, majd kitártam a karom, ők pedig egyszerre öleltek meg. Olyan jó ismerős arcokat látni. 

- Byul, Yun! Azt hittem, hogy az a találkozás egyszeri alkalom volt! - ráztam meg a vállukat izgatottan. - Leültök? Vagy visszamentek? - biccentettem a minket irigykedve figyelő lánycsapat mellé. 

- Gyertek, üljetek le. Elférünk, általában tizenketten szoktuk igénybe venni ezt az asztalt - szólt kedvesen Jongdae. De aranyos. Zitao, Jongdae és Chanyeol arrébb kúsztak, a lányok pedig egy szó nélkül lehuppantak, enyhén elkerekedett a szemük, mikor meglátták a kedvenceiket. Helyet foglaltam Jongin mellett, majd az asztallapra könyököltem.  

- Rajongók vagytok? - Jongin mosolyogva nézett a testvérekre, s szinte hallottam, ahogy Yunnak hatalmasakat ver a szíve, úgy nézett ki, mint aki menten elájul.

- Igen, de nem a vadabb fajtából - kuncogott fel Byul, majd a füle mögé tűrte kleopátra hajának pár tincsét. A fiúk felnevettek a kijelentésén. 

- Köztünk van a kedvencetek? - csillant fel egy másodpercre Chanyeol szeme. Hát fiam, el fogsz szomorodni. 

- Az én biasom Yifan, - biccentett a minket komoran figyelő hideg srác felé - Yuné pedig Jongin. - Pont, ahogy gondoltam, Chanyeol arca másodpercek alatt váltott szomorkássá. - Hé, ne lógasd az orrod, Channie. Téged is szeretünk és a többieket is - bíztató mosolyt mutatott a fiú felé, akinek felragyogott az arca.

- Ezért kaptok egy aláírást - kacsintott rájuk. Byul felnevetett, elővett a táskájából egy-egy lapot, majd egy fekete filctollat. 

A szerzeményeket Yeol orra alá csúsztatta, aki készségesen aláfirkantotta a lapokat.

- Byul és Yun, ugye? - pillantott fel a lányokra, mielőtt ráírta volna a neveket a papírokra, a lányok pedig bólintottak. 

- Én is aláírom! - kapta ki Füles kezéből a lapokat Jongdae, mielőtt még a magasabb odaadhatta volna nekik az aláírásokat. Chen után Tao, Yifan és Jongin is aláírta nekik. Na lányok, ma érdemes volt felkelnetek. 

- Köszönjük szépen! - keltek fel mind a ketten, majd meghajoltak.

- Szívesen. De üljetek vissza - ragadta meg Byul karját Channie, és leültette. - Na, most már rendelhetünk? Tényleg kilyukad a gyomrom - pacskolta meg az említett testrészt hatalmas szemekkel. 

- Odamegyek rendelni - állt fel Zitao, majd kioldalazott előttük. - Csajok, esztek velünk? Mi fizetünk - vigyorgott rá a lányokra. Haboztak egy pillanatig, végül bólintottak. - Ez a beszéd. Mit szeretnétek? - intézte most már az egész társaságnak a kérdést.

- Kimbapot és makchnagot! Sok-sok makchangot! - kiáltottam fel, talán túl izgatottan. Tao felnevetett, majd mellém állt és kedvesen megsimogatta a fejem. Ugassak is? 

- Neked sok makchangot rendelek.

Szépen sorban leadták a rendelésüket a srácok, a lányok pedig szerényen csak egy-egy tányér udon levest kértek. 

 

***

- Amúgy csajok, miért rohantatok el akkor? - kérdeztem a testvéreket, akik szótlanul ették a levest. Bezzeg ezek a marhák eladják az egész éttermet. 

- Nagymamánk kórházban volt, és ő hívott - kezdte Yun, miután felszippantotta a vastag tésztát. 

- Annyira siettünk, hogy elfelejtettünk köszönni - fejezte be Byul, majd a szájába tett egy kanál levest, s lenyelte. - Sajnáljuk. 

A számba tömtem egy nagy, megsült disznóbelet, és megráztam a fejem: 

- Semmi gond - motyogtam teli szájjal. - Ahj Istenem, ez isteni finom! 

- Tegnap Youngmin hyung rászoktatott? - nevetett ki Jongdae, mikor egy újabb darabot vettem fel a pálcikámmal és bekaptam.

- Youngminról jut eszembe - fordult felém Jongin. - Azt mondta, hogy lehet táncolni párban. Azt is üzeni, hogy nem kell rappelned, se énekelned, csak táncolnod. 

- Ne már! - csapott az asztalra Tao és Yeol egyszerre. Ez az!

- Pedig kicseszett jó szöveg lett - durcizott be Chanyeol. - Ezért törtük magunkat, és ezért tettem kockára az életem? - hisztizett. - Mira, kockára tettem az életem! Tao annyira ideges volt, mert ugye nem tudott írni, és mikor odamentem hozzá, majdnem megfojtott!

- Ez nem is így volt! - lökte vállon Fülest Zitao. 

De... hogyhogy nem kell? Eddig ez volt, most meg már megint megváltoztatta a döntését? Nem hiszem el, komolyan. 

- Attól még te halálra fogsz dolgoztatni - löktem vállon a "tanáromat". 

- Miről van szó? - kérdezte kíváncsian Yun. 

- Meghallgatásom lesz, és Youngmin állandóan variál. Először úgy volt, hogy egy koreográfiát kell előadnom. Aztán másnap meg már az volt, hogy kettő koreográfiát kell előadnom, és táncolnom és rappelnem is kell. Aztán, utána úgy volt, hogy három koreográfiát kell előadnom, azután pedig rappelnem és táncolnom is kell. S most már az van, hogy csak a három koreográfiát kell bemutatnom. - meséltem. - Jongin pedig segített, illetve segít gyakorolni. Én vagyok a kis tanítvány, akit holtra hajszol - Mielőtt Kai közbevághatott volna, kijavítottam magam - Helyesbítek, félholtra. 

- Kösz, Mira - morogta az orra alatt a fiú, majd levett a tányéromról egy kimbapot és a szájába tömte, én pedig mérgesen rácsaptam a kézfejére. 

- És hogyhogy párban táncolni? - jött a következő kérdés Byultól. 

- Hát, a harmadik koreográfia a Now lesz, amit Jonginnal fogok eltáncolni.

- A Troublemakert tudod? - kérdezte Zitao, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. Miért kérdezi? 

- Igen, tudom - bólintottam. - És a szövegét is. 

- Remek. Akkor majd eltáncolod velem? - Azon nyomban megállt a számban az étel, s homlok ráncolva méregettem a kínait. 

- Uhm... persze...? - Kijelentésem leginkább hasonlított kérdésre. Lenyeltem a falatot. - Te kivel tanultad meg? - Na, erre kíváncsi vagyok.

- Egy hülye fogadás miatt Yifannal... és elő is kellett adnunk... - nézett vészjóslóan Chanyeolra, s szemei mintha sötétebbek, gonoszabbak lettek volna. Esküszöm, mint egy bérgyilkos. De... de... eskü Yifannal?

- Milyen fogadás? - érdeklődött kíváncsian Byul.

- Egyik nap szóba jött az, hogy félek a sötétben, meg ilyenek. Szóval, ez az idióta Yeol kitalált egy szerinte király fogadást. Lezárnak az SM pincéjébe, megjegyzem, rohadt sötét van ott. Szóval, lezárnak és ha kibírok egy órát ott, akkor vesz nekem két pár vadonatúj Gucci cipőt és kitakarítja a szobám. Ha nem bírok ki egy órát, és már az első öt percben visítani kezdek, meg kell tanulnom Yifannal a Troublemakert, és nekem kell Hyuna szerepét eljátszanom, sőt, még miniszoknyát és magassarkút is kell majd felvennem... és hát vesztettem - vallotta be kelletlenül, mire belőlünk egyszerre szakadt fel a röhögés. - Ne röhögjetek, baszki! Tényleg kurva sötét volt, és ráadásul úgy intézték ezek a marhák, hogy leküldték Minseokot mielőtt engem bezártak, s ugye azért küldték le, hogy majd jól rám hozza a szívbajt. 

- Akkor te Hyuna szerepét tudod, nem? - törölgettem a könnyeim.

- De, de megjegyeztem Hyunseung szerepét is - fonta össze mellkasa előtt a kezeit Panda, majd összeszorította a száját és a szemöldökét. Ah, annyira cuki. 

- Milyen nap van ma? És hányadika van? Mióta itt vagyok Koreában, szinte összefolytak a napok - mondtam, majd beleharaptam az utolsó kimbapomba. 

- Vasárnap van, huszonhetedike - pillantott Jongdae a telefonja kijelzőjére, majd rám - Basszus, mindjárt május! Jézusom, Jézusom, Jézusom - vékonyította el folyamatosan a hangját. Mondjuk meg is értem. Én is be lennék zsongva, ha már csak egy hónapom lenne vissza az első szólókoncertemig. 

- Holnap iskola... - sóhajtott fel kelletlenül Byul. - Nem akarok suliba menni...

- Hányadikasok vagytok? - kérdeztem őket mosolyogva. 

- Jelenleg tizedikesek - fintorodott el Yun. - Már lassan két éve össze vagyunk zárva az osztállyal, de még mindig nem szoktuk meg egymást. Még mindig mennek a folyamatos utálkozások.

- Engem egyfolytában piszkálnak az alakom miatt. Az a bajuk, hogy egy kicsivel több felesleg van rajtam. Kit érdekel? Én jól érzem magam így - mosolyodott el. 

- Szerinted jó alakod van. Nem tudom, mi a bajuk - mérte végig jó alaposan a lányt Chanyeol, mire Byul olyan szinten elpirult, hogy még a fülei is vörösek lettek. 

- Kö-kö-köszönöm... - hebegett-habogott zavartan. Mindannyiunkból kitört a halk kuncogás. Chanyeol elmosolyodott és megsimogatta a lány fejét. 

- Basszus - morrant fel Jongin, miután az órájára nézett. - Négy óra van! Egy óra és meghallgatás, Mira! - nézett rám ijedten. MI?! 

- És miért nem szóltál az előbb, te nyomorék?! - ragadtam meg ingének gallérjait. 

- Mert nem gondoltam volna, hogy ennyire elszaladt az idő!

- Akkor nyomás. Ha beleszámoljuk a dugókat, akkor egy fél óra, mire az SMhez keveredünk - állt fel a helyéről Yifan. Sóhajtottam egy hatalmasat, elengedtem Jongint és én is felálltam.

- Akkor mi megyünk is, úgy is van még egy csomó leckénk - Yun felállt, testvére követte a példáját.

- Nagyon köszönjük az aláírásokat és a levest! - Egyszerre beszéltek és egyszerre hajoltak meg.

- Remélem még látjuk egymást - intett Byul, majd karon ragadta testvérét és kihúzta maga után az étteremből. Ez fura volt. Hogy elsiettek...

***

- Aranyosak a barátnőid - mondta Tao, miután beült mellém a középső üléssorba. Az összes fiú beszállt, ezután bekötötték magukat és én is követtem a példájukat. 

- Azok. Most találkoztam velük másodszorra, de már most megkedveltem őket - Levettem a tornacipőimet, majd felhúztam a térdeim és átöleltem őket. Yifan beindította a motort, kifordult a parkolóból, majd gázt adott. Olyan jó volt ez a délelőtt. Remélem még találkozni fogok ezekkel a lányokkal. A srácok is megkedvelték őket. 

- Egyet nem értek - szólaltam meg tíz perc hallgatás után. Egyedül Zitao fordította felém a fejét, mert a többiek zenét hallgattak, Yifan pedig elmélyülten vezetett. 

- Mit? 

- Miért nem testőrökkel járkáltok? Így bármikor lerohanhatnak a sasaengek, nem? - borzongtam kissé bele a mondatomba. Undorítóak azok a lányok. Sose tudom megérteni, hogy miért jó az, ha megkeserítik az idolok életét. 

- Meg tudjuk védeni magunkat - mosolyodott el. Felhúztam a szemöldököm. - Figyi, ha kell, mi is átmegyünk brutálba. Nem kellenek a testőrök, nagyon bunkók szoktak lenni. Mindig meg van szabva, hogy mit csinálhatunk. Az úgy nem buli. 

- Meg is értem - bólintottam. 

Ez után nem szóltunk többet egymáshoz. Míg Zitao zenét hallgatott, én addig a kinti életet figyeltem. Vasárnap ellenére elég sokan voltak az utcán. Kíváncsi leszek a meghallgatásra. Youngmin nem mondott pontos időt, szóval egy kicsit meglepődtem, mikor Jongin kijelentette, hogy öt órakor meghallgatás. 

Remélem meghallgatás után Youngmin elenged. Vissza kell mennem az erdőbe. És ha... és ha a tetem nem lesz ott? Ha valamelyik benga fekete állat esetleg... megette? Vagy... lehet, hogy megtalálta valaki? Meg amúgy én mit is szeretnék egyáltalán az erdőben egyedül? És ha egy csapat fekete mutáns ott fog várni? Akkor mit fogok csinálni? Ahj, ez a sok kérdés! Szétmegy a fejem. És vajon... Kékszemű ott lesz? Ugye, őt nem bántják? Az biztos hogy meg tudja védeni magát, s az is biztos, hogy ő sem egy átlagos farkas. Hiszen egyik farkasnak sem gyullad fel a teste csak úgy!

***

Negyed órával több lett az út, s pontosan háromnegyed ötkor állította le Yifan a motort az SM Entertainment parkolójában. Szerencsére az épület előtt nem volt egy lélek sem, ezért miután összeszedtük a cuccunkat, én felvettem a cipőm, majd kiszálltunk, s boldogan sétáltunk be az épületbe. Nagy meglepetésünkre az épület hemzsegett a lányoktól és a fiúktól egyaránt, pólójukon egy-egy szám díszelgett. Hát ez meg? Ezek most meghallgatásra jöttek, vagy mi? Átvergődtünk a tömegen, Chanyeol volt a faltörő kos. 

- Youngmin nem is említette, hogy meghallgatás lesz - támadta le azonnal a fiú a portást.

- Én is csak két órával ezelőtt tudtam meg. Ah, Youngmin mindig szomjazik az új tehetségekre - forgatta meg a szemét, majd tekintetét a monitorra vezette. 

- Gyere Mira, van még negyed óránk gyakorolni - fogta meg a kezem Jongin, majd elkezdett maga után húzni. Felsiettünk a lépcsőn, Jongin elővette a próbaterem kulcsát, majd kinyitotta az ajtót. 

- De nem úgy volt, hogy engem külön fog megnézni? - érdeklődtem Jongintól, aki időközben a nagy hangfalakhoz csatlakoztatta a telefonját.

- Úgy volt. Ez a meghallgatás is előbb lett volna, de tudod, jött ez a komp baleset és a menetrendek felborultak. Teljes káosz volt.

- Értem - mondtam elgondolkodva. - Amúgy a többiek hol vannak? 

- A kollégiumban.

- Nektek nem kell folyamatosan gyakorolnotok? Mert mindenhol azt olvastam, hogy túlhajszolják az idolokat, meg hogy alig aludhatnak egy-egy órát, meg ilyenek. Ehhez képest, ti órákra beültök egy étterembe, egy csomót vagytok a kollégiumban, és ahelyett, hogy fellépésekre, fotózásokra és interjúkra mennétek... velem vagytok, szinte mióta Koreába jöttem. Vagyis, nem pontosan velem, de minden nap látlak titeket. Persze, örülök annak, hogy nem hajszolnak titeket halálra, de akkor is! - bukott ki belőlem az, ami már régóta nyomasztott. De tudom, hogy igazam van. Nekem ezek a fiúk nagyon furcsák. - Az SM nem arról híres, hogy ennyit megenged az idoljainak.

Jongin arckifejezése olyan volt, mintha rajta kaptam volna. Mintha... rájöttem volna egy olyan dologra, amire nem szabadott volna. Szeméből tisztára ki lehetett olvasni a félelmet és az idegességet egyaránt. Egész teste ledermedt, s szinte üveges tekintettel nézett engem. Nagyon ijesztő volt, attól féltem, hogy menten nekem esik. Most... Most meg mi a baj? Valami olyat mondtam, amit nem szabadott volna? 

Hatalmasakat pislogott, majd megrázta a fejét és megköszörülte a torkát. 

- Gyakoroljunk. Már csak arra van időnk, hogy ezt a hármat átvegyük - motyogta, majd elindította a Nowot, mellém sétált és erősen megragadta a karom. Mi rosszat mondtam? 

Az a maradék tíz perc egy káosz volt. Jongin belekeveredett a táncmozdulatokra, majdnem minden elrontott. Látszott rajta, hogy nagyon máshol jár az esze. Nekem kellett noszogatni, hogy csinálja már, de alig figyelt rám. A harmadik szólóm közepén megelégeltem a dolgot, a telefonjához trappoltam és leállítottam a zenét.

- Mi van veled?! - kiabáltam rá ingerülten. - Láttad te egyáltalán, hogy mit csináltál?! Eddig te mondtad nekem, hogy figyeljek oda, erre most nekem kell leordítanom téged! 

Mintha nem is hallott volna. Kifejezéstelen arccal nézett, s már-már hallottam, ahogy dolgoznak az agytekervényei. Szorosan elé álltam, majd tenyereimmel közrefogtam az arcát, s kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. 

- Mi a baj? - suttogtam halkan, összeráncolva a szemöldököm. Nyelt egy hatalmasat, s tenyereit a kézfejeimre helyezte, s már azt hittem, lerántja őket onnan, de nem így lett: behunyta a szemeit és egy hatalmasat sóhajtott, a levegőt ajkai közül engedte ki, így meleg lehelete az arcomra csapott.

- Semmi, csak... - akadt el egy pillanatra a szava és kinyitotta a szemét - Nagyon, nagyon, nagyon elgondolkodtam, ez minden. Ne aggódj, a meghallgatáson a maximumot nyújtom - húzódtak húsos ajkai egy halvány mosolyra, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra, s ezt megtetőzte azzal, hogy az ölelésébe vont. Oké... egyáltalán nem furcsa... 

Egy perces néma ölelkezés után -amit még mindig nem értettem-, kisétáltunk a teremből, a fiú pedig bezárta az ajtót. Lesiettünk a lépcsőn, az aulába, ahol már egy sorban álltak a meghallgatásra jött diákok. Zitaóékat nem láttam sehol, hiába kerestem őket a tekintetemmel. 

- Szerintem elmentek. Ma amúgy is szabadnapot kaptunk - motyogta Jongin mellettem, nekem pedig egy pillanatra összeszorult a szívem. Bakker, ezt nem tudtam. Nem kellett volna olyan durván számonkérnem. 

- Ne haragudj az előbbiért... - néztem fel rá bűnbánó arccal. Elmosolyodott, egyik karjával átölelte a derekam s homlokát halántékomnak dörgölte.

- Senki sem tudna rád haragudni, Miranda - suttogta a fülembe. Bár nem ismerem annyira, de ez tipikus Jongin volt. 

- Nézd... Nem is tudtam, hogy Jonginnak van barátnője - suttogta egy lány egy másiknak, akik előttünk álltak - időközben beálltunk a sorba. Hogy tud valaki ennyire hangosan suttogni? 

- Nem a barátnőm - cáfolta nyugodt hangon a srác, a két lány pedig ijedten fordult hátra. 

- Bocsánat - hajoltak meg, majd előre fordultak. Merem remélni, hogy nem fognak pletykálni. Jongin is lehetne elővigyázatosabb. 

- Amúgy, szerintem neked nem is kell sorba állnod - nézte elgondolkodva a hosszú sort. - Gyere! - fogta meg a kezem, ezt követően pedig húzni kezdett a sor mellett. A sor elején kettő biztonsági őr állt, aki a következő alannyal beszélgetett.

- Youngmin hyung bent van? - kérdezte az egyik őrt Jongin, az őr pedig felé nézett, és elmosolyodott.

- Balassi Miranda, ugye? - nézett a kezében tartott listára, majd rám - Ha kijöttek, te következel - A tömeg elégedetlenül morajlani kezdett, egy mondatot sem tudtam elcsípni. Basszus. Ezek máris megutáltak. Egy percet sem kellett várni, nyílt az ajtó, és egy elszontyolodott fiú lépett ki rajta. Összeszorult a szívem az arca láttán. Szegény kölyök. 

- Mehetsz is - Automatikusan fogtam meg Jongin kezét, majd vele az oldalamon beléptem a terembe. A próbaterem kissé máshogy nézett, kisebb volt, de tele volt a fal tükörrel. Velünk szembe egy hosszú fehér asztal állt, az asztal mögött Youngmin és egy ismeretlen személy ült. A gyomrom hirtelen remegni kezdett, a rám törő idegesség roham miatt egy kicsit rosszul lettem, de ebből a külső szemlélők szerencsére nem láttak semmit.

- Sziasztok - köszöntött minket vidáman az igazgató. - Készen állsz, Mira? Jongin? - pillantott egyenként ránk. - Ugye, azt üzentem, hogy már csak táncolnod kell, Mira. Ne haragudj, hogy ennyit variáltam!
Most bocsánatot kért? Egész rendes ember. Tegnap se nézett ki rabszolgahajcsárnak, és ma sem. Ha ez az egész csak álca, akkor nagyon, nagyon, nagyon jó álcája van. Úr Isten, csak ne lennék ideges... csak feleljek meg. Nem akarok úgy járni, mint az a szerencsétlen srác... meg akarom ragadni az álmom harmadik fonalát! 

Elmélkedés közben észre sem vettem, hogy Jongin eltűnt mellőlem. Egy pillanatra bepánikoltam, de hamar megnyugodtam, mikor megláttam, hogy csak a hangfalakhoz csatolta a telefonját. Vagyis, csak csatolta volna, ha a technikus mosolyogva el nem veszi tőle. Váltottak pár szót, majd Kai teljesen nyugodtan visszasétált hozzám, megragadta a karom, és hátrahúzott. Nem értettem, hogy miért csinálta, de mikor megláttam a padlóra ragasztott fehér csíkot, minden világossá vált. Csak a vonal mögé kell állni. Ne idegeskedj már, Mira! Istenem, mindjárt elmegy az eszem...

- Elméletileg úgy szokott lenni, hogy mi választunk zenét és csoportosan kell freestyleban táncolni, mivel ez egy személyes meghallgatás, ugyebár eltekintünk ettől - mondta az igazgató melletti ember, aki szerintem a helyettese lehetett. 

- Nos, mivel készültél Mira, hogy Jongin segítségét kérted? - dőlt hátra a székében a fejes mosolyogva. 

- Trouble Maker nevű duó, Now című számával - húztam ki magam. 

- Akkor hát... rajta.

A technikus elindította a zenét, Jongin pedig szorosan mellém állt. Kezdhetjük a táncot.

Az érzés leírhatatlan. Mintha nyoma sem lett volna a tíz perccel azelőtti afférnak. Szépen, egyszerre mozogtunk a zene ritmusára, és ahogy megbeszéltük, együtt táncoltam Jonginnal Hyunseung részeit. Végig a két ülő személyt néztem tánc közben, de semmilyen érzelem nem volt az arcukon. Megkeményedett vonásokkal néztek engem, és én egy pillanatra elbizonytalanodtam. Nem Mira, nem szabad, hogy megtévesszenek. Mikor az utolsó mozdulat is véget ért, Jongin a hátam mögé állt és egyik kezével átkarolta a nyakam, mert az volt a vég pozíciója a számnak. 

- Rendben. Jöhet a kettő szóló táncod - szólalt meg Youngmin, és írt valamit az előtte álló papírra. Ennyi?!

- Ügyes legyél - nyomott egy apró puszit az arcomra Jongin. Mi ez a sok testi kontaktus amúgy? Elviharzott mellettem, és már megijedtem, hogy kimegy. Fellélegeztem, mikor derekát nekitámasztotta az asztalnak, karba tette a kezeit és elmosolyodott. 

Felcsendült az ismerős, hat perces felturbózott dupstepem kezdő dallama, alapállásba álltam, elszámoltam háromig, majd kizárva a külvilágot táncolni kezdtem. Próbáltam minden erőmet beleadni a mozdulatokat, próbáltam látványossá tenni. Az arcok továbbra is kifejezéstelenek maradtak, csupán csak Jongin mosolygott és némán biztatott. Nem is érdekelt igazán az, hogy semmilyen érzelmet nem mutatnak az asztalnál ülők. Önfeledten mosolyogtam, megnyerő akartam lenni. Jó lesz ez. 

Ugyan így végigtáncoltam a második szólómat is, s mikor az véget ért, mosolyogva és hatalmasakat szuszogva álltam meg. 

Eltátottam a számat, mikor tapsolni kezdett az összes bent lévő ember. Youngmin szélesen mosolygott, mosolya őszinte volt. Nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért hálálkodva, köszönetet mondva mindenki felé fordulva meghajoltam. Jaj, nagyon jól esnek a tapsok. Annyira aranyosak. 

Közelebb mentem, egyenesen az asztal elé álltam. 

- Nagyon jól szerepeltél Mira, köszönjük, hogy végignézhettünk, nem lehetett egy könnyű feladat ezt a kettő koreográfiát összerakni - Szinte hallottam, hogy a következő mondta az lesz, az igazgatónak, hogy "Sajnáljuk, de mégsem veszünk fel." Kérlek, kérlek, kérlek... nektek is tetszik... légyszi, vegyetek fel... Ah, de szánalmas vagyok - Nagyon megnyerő voltál, külön dicséret jár azért, mert végig minket néztél és mosolyogtál - folytatta. Basszus, mond már! Ne húzd az agyam! - Viszont - tartott egy kis szünetet. Ne... - Nekünk elsősorban koreaiakra, esetleg kínaiakra van szükségünk - BUMM! Az álmom... - Szóval sajnáljuk, de nem veszünk fel gyakornoknak - mondta ki a vég ítéletet. Megdermedtem. Semmit sem érzékeltem a külvilágból. Hallottam, ahogy a szívem darabokra tört. Az eddigi megszerzett fonalak elszálltak. Csak az üresség maradt. A kínos csend. Ezt éreztem akkor. A szemem könnyel telt meg, csíkot hagytak maguk után a táncolt felhevült arcomon. Vége. itt a vége. 

- VISZONT! - kiáltott fel eget rengetően Youngmin, mire visszatértem a valóságba. Hatalmasakat pislogtam és megtöröltem az arcom. - Végre, na - morgott egy sort. Ch, még neked áll feljebb...? - Van számodra egy nagyon fontos munkám. Egy munka ajánlat, s nagyon örülnék, ha elfogadnád! - Abban a pillanatban megint érezni kezdtem, szívem hevesen kezdett verni. Mi lehet az...? - Nem is olyan rég, egy hete talán, volt egy kis összetűzés köztem, és az EXO tánctanára, és egyben koreográfusa között. Tudod, ez az ember olyat tett amit nagyon nem kellett volna, ezért azon nyomban kirúgtam. Felszabadult a helye - Elakadt a lélegzetem. Kidüllesztettem a szemeim, ajkaim résnyire nyitottam a döbbenettől. Most azt akarja ebből az egészből kihozni, hogy én...? - Szeretném, ha te lennél az EXO új tánctanára és koreográfusa. Rád merem bízni őket, mert nagyon tehetséges vagy és okos. Igaz, hogy még kiskorúnak számítasz, de... én nagyon bízom benned. Biztos vagyok benne, hogy tudnál velük dolgozni. Ők is bíznak benned, és szeretnek, ezért ne aggódj! - Szeretnek? Bíznak bennem? Szemem újra megtelt könnyel... de ezek örömkönnyek voltak. - Itt a szerződés. Már csak az aláírásod kell - tolt elém egy lapot, melynek tetején egy toll volt. - Elfogadod az állást?

- Én... én... én... - Alig tudtam megszólalni a döbbenettől. Jonginra pillantottam, aki szüntelenül vigyorgott, s azt tátogta nekem: "Rajta." - El... elfogadom! - mondtam ki hangosan. Remegő bal kezembe fogtam a tollat, jobb kezemmel pedig eltávolítottam a könnyeket a szememből, hogy el tudjam olvasni, hogy mi van a papírra írva. Nem hazudott... Tényleg. Fellelkesedtem, majd aláírtam a szaggatott vonal felett. Az EXO tanára lettem. A fiúké... 

- Köszöntünk az SM Entertainmentnél! - kiáltottak fel teljesen egyszerre, majd kijelentésüket taps vihar követte.

Én...én ezt el sem hiszem! Olyan boldog vagyok!