- Hé Mira, megkukultál? - csapott vállon nővérem, s a kezdetleges transzból egyből felébredtem. Fogalmam sem volt, hány percig álltam némán a bejárat előtt. Frusztráltan felsóhajtva túrtam bele a hajamba, majd a hosszú kanapéhoz sétáltam és elnyúltam rajta. Vajon Dina aggódott értem egyáltalán? Mert ha igazán aggódott volna, biztos nem csinált volna tornagyakorlatokat az ágyban Wufannal. Bár, meg kell hagyni, aranyosak együtt.
- Aranyosak vagytok Yifannal - mondtam ki gondolatom egy töredékét és mosolyogva néztem a lányra, aki időközben leült, lábaimat az ölébe rakta. Ajkát résnyire nyitotta és elvigyorodott, szemei kétszeresére guvadtak, látszott rajta, mindjárt szétrobban a boldogságtól. - Amúgy hogyan is jöttetek össze? Hisz' még nincs egy hete, hogy megismerted.
- Miket beszélsz, Mira? - kérdezte kedvesen. - Mi már középiskolás korunk óta ismerjük egymást, nem emlékszel? - Na, ez egy új információ.
- Kellene...? - érdeklődtem felhúzott szemöldökkel. Középiskolás koruk óta? Azt meg hogy...? - Kicsit kiestek ezek az információk, biztos ez a két nap ártott meg. Elmesélnéd újra, hogy hogyan ismerkedtetek meg? - Nagyon kíváncsi voltam az előzményekre, mert ha Edina nekem ilyet mondott volna, arra biztos, hogy emlékeznék.
- Mint tudod, én Kanadában születtem, egy jó pár évig ott is éltem. Oda jártam óvodába, általánosba és középiskolába is. Nos, a középiskolában ismerkedtünk meg Yifannal. Teljesen átlagos a sztori, hiszen osztálytársak voltunk. Egy időben mind a ketten ki voltunk rekesztve, mert ugye én magyar vagyok, Yifan pedig kínai. Abban az időszakban kezdtünk el beszélgetni, ismerkedni, együtt tanultunk, egymás mellett ültünk az órákon, egyszóval mindig együtt lógtunk. Kialakult köztünk egy szoros kapcsolat, kötelék, amit senki és semmi sem tudott volna szétszakítani. Egy év után összejöttünk, s már egy párként kezdtük a következő évet. Szerettük egymást, együtt voltunk jóban-rosszban. Aztán egyszer csak eljött az a bizonyos nap. 2007-ben az SM megrendezett egy meghallgatást, a cég felfigyelt rá és leszerződtették. Mérhetetlenül boldog voltam, de mégis csalódott, lelkileg összetört. Tudtam, hogy egyszer s mindenkorra, abban a percben mindennek vége közöttünk. Tisztán emlékszem, én óvodás módjára bömböltem a karjaiban, ő vigasztalt engem és folyamatosan mondogatta, hogy találkozni fogunk. Jól tettem, hogy hittem neki - Beszéde közben rátört egy kisebb érzelmi hullám, mikor a szakítós résznél járt, de tartotta magát, nem sírt fel. Mi van, ha tényleg igaz, amit az előbb mondott? S akármennyire ijesztő, hittem neki. Hiszen tök logikus minden, mert én először tíz éves koromban láttam Edinát, s valóban akkor 2007 volt. - Emlékszel? 2012. februárjában, mikor kijött a tizenhetedik teaser, ami Yifané volt... akkor én nagyon boldog voltam, fel-alá rohangáltam a házban, sikítottam és sírtam örömömben. Nagyon boldog voltam, mikor megláttam - kúszott arcára egy vigyor. Ami az illeti, emlékszem... erre tisztán emlékszem. Uram atyám, hogy tudtam én ezt elfelejteni? Dina most nem beszél zöldeket, tényleg igaza van! Éreztem, hogy egy kissé elsápadtam. Felültem, s törökülésbe vágtam magam, úgy néztem nővéremet, lesokkolva. - Végre újra egymásra találtunk, el tudod ezt hinni? Ilyen csak a filmekben van! A kis huncut nem ismert meg ám! Emlékszel az első találkozási napunkra, amikor azt hitted, hogy Tao bántani akar azért, amiért a próbateremben voltál? - Oh my gosh. Erre legalább emlékszik. - Mikor másodjára mentem vissza a kiadóhoz, véletlenül nekifutottam Yifannak, és mikor a teremben elkezdett rám mutogatni, nem ismert meg. Akkor jött rá, hogy én az a lány vagyok, akit szeretett, illetve szeret, mikor Tao ájultan hozott be téged a terembe és én idegeskedve rohantam utána. Megismerte az üvöltésem - kacagott fel hangosan és tudtam, a mesélés befejeződött. Lélegzetvisszafojtva hallgattam a történteket, s emésztettem a hallottakat. Minden világossá vált előttem. De akkor Yifan velem miért viselkedik olyan ellenségesen?
- Edina, azt hiszem hiszek neked - bukott ki belőlem meggondolatlanul a mondat. Ha lehetett, még jobban nevetett, már a vállaimat csapkodta kínjában.
- Na, és veled meg Taóval mi van? - komolyodott meg hirtelen, de az az izgatott mosoly nem fagyott le ajkairól. Megdöbbenten szemeztem vele, fogalmam sem volt, hogy ez a téma honnan jött neki.
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem rá nyugodt hangon.
- Ne játszd meg magad, te kis huncut. Látom ám, hogy hogyan néz rád! - lökte meg a vállam vidáman, majd megragadta mind a kettőt és közelebb hajolt hozzám. - Az előbb még a szobádban is volt.
- Edina, te kicsit túlreagálod a dolgokat - tapasztottam rá tenyerem arcára és eltoltam magamtól. Arra nem számítottam, hogy galád módon meg fogja nyalni a tenyerem, hamar elkaptam és beletöröltem hajába a nyálát. - Betett neked ez a hancúr Yifannal - kuncogtam fel. - Szó szerint, betett. Hányszor is tornáztatok ebben a két napban?
- Le se álltunk, egész nap toltuk az ipart - kiáltott fel s széttárta a karjait. Visítva röhögve vágtam mellkason, mert ezt az információt nem akartam hallani. - Vagyis, nem én toltam, hanem ő - kacsintott rám, én pedig szinte abban a pillanatban zavarba jöttem, ami ritka pillanat volt. Most komolyan, muszáj volt ezt megosztani?
- Kapd be, Edina - morogtam az orrom alatt.
- Visszatérve Taóhoz, örülök, hogy ennyire jóban lettetek meg minden, de a helyedben egy kicsit vigyáznék vele - Mosolya lehervadt az arcáról, kemény tekintetét az enyémekbe fúrta. Kíváncsian álltam a tekintetét, már vártam, hogy mit tudott meg Taóról. Ebből a nézésből azt veszem ki, hogy nem jót. Talán Taónak barátnője van, és a barátnője rájött, hogy jó barátságba vagyok vele, és azt hiszi, hogy el akarom venni tőle? Simán lehetne valóságalapja. - Ugye ki voltál ütve, és azt a két napot a teremben töltötted. Zitao mindig melletted volt, és... nos láttam tegnap, hogy olyan helyekre tévedt a keze, ahova nem kellett volna... Na, egyszóval folyamatosan tapizott. - Nagyon ledöbbentem. Hiszen... akkor ezért álmodtam azt, amit! Taóval álmodtam, és szinte ugyan ezt, de az álmomban még meg is csókolt. Vagy... az is megtörtént? Istenem, mondd, hogy nem! - És tegnap beszélgetett Chanyeollal kínaiul... érted. Chanyeollal. KÍNAIUL! - rázta meg a vállam, hogy nyomatékosítsa azt, amit látott és hallott. Na, nem is tudtam, hogy Chanyeol tud kínaiul. - Nem értettem tisztán, de valami olyasmit mondott Chanyeolnak, hogy szüksége van rád, meg hogy úgy is meg fog szerezni magának, ha kell, akkor erőszakkal. Na, akkor voltam azon a ponton, hogy péppé verem azt a gyereket - csapott bele öklével a tenyerébe. Ezt most hogyan értsem? Minek kellenék én neki? Miért? Hiszen sokkal idősebb nálam, nem tudom, hogy mit akarna egy gyerektől. Bármennyire hallatszik őrültségnek, megint hittem a nővéremnek, hisz' túl komolyan beszélt ahhoz, hogy ez csak vicc legyen. Zitaóval szemben is természetesen fogok viselkedni, nem akarom, hogy rájöjjön, hogy mit tudtam meg.
- Rendben Edina, vigyázni fogok. Én nem akarok tőle többet, csak jó barátja szeretnék lenni - nyugtattam meg, s megpaskoltam a vállát.
- Erre az egész szituációra csak ennyi a reakciód? - hüledezett. - Én a helyedben most azonnal mennék és megverném, vagy maximum egy pofont adnék neki.
- Biztos nem merném felpofozni - komorodtam el hirtelen. Edinának ez minden bizonnyal feltűnt, mert apró mosolya ajkáról lehervadt és érdeklődő pillantásokkal illetett. - Az első találkozási napunkon valamiért megütöttem a vállát, de csak viccből, nem gondoltam komolyan. De... Szerintem Tao igen is komolyan vette, mert a szemei és az arckifejezése valahogy... elsötétült, ijesztővé vált - borzongtam meg, ahogy felidéztem sötét szemeit.
- Lehet csak hirtelen haragú - vonta meg vállát. - Látod, ezért mondtam, hogy vigyázz vele - "fenyegetett" meg az ujjával játékosan. - Tartsd pórázon - kuncogott fel. - Hjaj, gondolhattad volna, hogy ilyen a valódi személyiségük? - kérdezte egy nagyot sóhajtva, miközben elnyúlt a kanapén. Kinyújtottam lábaim, majd lejjebb csúsztam és elfeküdtem Dina mellett úgy, hogy egy szinten legyen az arcunk. Fejet rázva felé fordultam.
- Nem, komolyan mondom álmomban sem gondoltam volna - forgattam meg a szemeim. - Nem gondoltam volna, hogy Zitao ennyire komoly és... férfias, nem hittem volna, hogy Jongdae ennyire odavan a villámokért, nem hittem volna, hogy Yifan ilyen köcsög és még sorolhatnám...
- Hé, Wufan nem köcsög! - lökött meg olyan erősen, hogy ha nem kapaszkodok meg, biztos lefordulok a kanapéról. - Ezt nem tudom, hogy honnan vetted. Nem tudom miért mondasz ilyet, pedig veled is kedves. - Na Edina, ezt elhibáztad. Bár, ha most belegondolok, ő nem emlékszik azokra, amiket mondtam neki. Nem emlékszik arra, hogy Wu mennyire ellenséges volt... illetve ellenséges velem és nem emlékszik arra, amikor miatta véraláfutásosak lettek a csuklóim.
- Jójó, visszaszívom, nem tudom, ezt honnan szedtem - hazudtam. - Edina, emlékszel a farkasokra?
- Milyen farkasokra? - hökkent meg. Ne már, ezt is elfelejtette? Mi van vele?
- Semmi, semmi. Csak... azt hittem, hogy már elmeséltem azt a műsort, amit még otthon láttam a farkasokról - mentettem ki gyorsan magam. Majd máskor elmesélem a valós sztorit és megpróbálom felnyitni a szemét. De előtte majd vissza kéne mennem az erdőbe. Felültem, majd úgy helyezkedtem el a kanapén, hogy a hátam a támlának támasztottam és Edina két térde közé ültem.
- Amúgy... a teremben miért kérdezted meg, hogy van-e valami betegséged? - Rajta volt a sor, hogy kérdezzen.
- Csak... csak álmodtam... - vontam meg a vállam hanyagul.
Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami születésem óta csak megkeseríti az életem... hirtelen eltűnik? Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami miatt életemet akartam veszteni, mert már nem bírtam tovább... hirtelen köddé vált?
Már teljesen biztos voltam benne, hogy Yixing keze volt a dologban. Ő ugrott nekem azon a napon, mikor elvesztettem Johnt, és ő kábított el engem valahogyan. S mikor felébredtem, volt betegség... nincs betegség.
Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami születésem óta csak megkeseríti az életem... hirtelen eltűnik? Hogy lehet az, hogy egy betegség, ami miatt életemet akartam veszteni, mert már nem bírtam tovább... hirtelen köddé vált?
Már teljesen biztos voltam benne, hogy Yixing keze volt a dologban. Ő ugrott nekem azon a napon, mikor elvesztettem Johnt, és ő kábított el engem valahogyan. S mikor felébredtem, volt betegség... nincs betegség.
Talán valamilyen természetfeletti ereje van?
***
Hangos dörömbölés riasztott fel álmomból. Idegesen fújtattam egyet csukott szemmel, majd felnyitottam szemhéjaim és felültem az ágyon. Edina még békésen aludt mellettem, a zaklató pedig még mindig ütötte a a nyílászárót. Kinéztem az ágy mögötti ablakon, kint még javában sötét volt. Ki az isten lehet ilyenkor? Az órára pillantottam, ami negyed ötöt mutatott. A dörömbölés hangosabb lett, az a valaki elég idegessé válhatott. Nyöszörögve kikeltem az ágyból, majd a fejemre húztam pandajelmezem csuklyáját és kibotorkáltam a szobámból. A sötétben tapogatózva araszoltam el az ajtóig, felkapcsoltam az ajtó melletti villanyt és elfordítottam a zárban a kulcsot. Kedves látogatónk feltépte az ajtót, amivel majdnem leütött engem. Halálra válva szemeztem Yifannal, aki nagyon, de nagyon idegesnek látszott, szinte gyilkolni lehetett a szemeivel és most nem túlzok.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte mogorván mindenféle köszönés nélkül.
- Hajnali negyed öt van és még te vagy bunkó?! - csattantam fel hangom kieresztve azért, hogy Edina is felébredjen rá. Hát, már ne is haragudjon! Itt bunkózik nekem reggel korán? Eszem megáll, komolyan. Nem köcsög, tényleg...
- Vigyázz a szádra, Mira! - sziszegte fogai között. Ideges szemeit mélyen belefúrta az enyémekbe, s bár nem akartam, de álltam haragos tekintetét. Miért viselkedik így?
"Keltsd fel Edinát, ribanc." - Kikerekítettem a szemeim. Ismét hallottam a hangját a fejemben! - "Na mi van? Hallod amit mondok, igaz? Tegnap este is hallottad, ugye?" - "kérdezte" gúnyosan. Ajkaimat résnyire nyitottam és ledermedve egy aprót bólintottam. - "Ez volt a célom." - hallottam meg hangos, gonosz nevetését a fejemben.
Talán hallucinálok? Keveset aludtam, azért képzelgek ilyeneket?
- Yifan! - Edina boldogan kiáltott fel, a következő másodpercben pedig éreztem, hogy taszít rajtam egy kicsit, s már barátja nyakában lógott. Kris olyan szorosan és szeretettel ölelte magához, hogy én teljesen elképedtem. Egyszer ilyen, egyszer olyan. Kiszámíthatatlan.
Meguntam azt, hogy őket néztem, ezért visszacsoszogtam az új szobámba és levetettem magam a franciaágyra. Már éppen csuktam volna le a szemeimet azért, hogy még hunyjak egy kicsit, de a telefonom egy hangosat rezdült. Fogalmam sem volt arról, hogy ki üzent nekem Kakaon hajnalban. Belefúrtam a fejem a párnámba és úgy nyúltam a telefonért, majd vakon feloldottam a telefonzárat, s csak utána emeltem fel a fejem. Elakadt a lélegzetem, mikor megpillantottam, hogy ZiTao üzent nekem.
Kris most ott van nálatok, ugye?
Hirtelen jutott eszembe az, amit nővérem mondott Taóról. Mindegy. Úgy kell viselkednem, mintha nem tudnám. Lehet csak Dina képzelte be magának azokat a jeleneteket. Őszintén, annak sokkal jobban örültem volna.
Igen, itt van.
Akkor mond meg neki, hogy hozzon kávét. Fáradtak vagyunk mint az állat, és az épületben még ez az egyetlen kávégép is elromlott. T_T Ami amúgy nem is baj, mert szar kávét ad. XD
Értem. Majd szólok neki. :)
Mira, hogy lehetsz ilyen hülye?! Ő írt egy regényt... én meg lereagáltam két mondattal. Nem vagyok normális. Remélem nem hiszi azt, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
Valami baj van?
Na tessék.
Nem, nincs semmi. Csak fáradt vagyok, bocsi. ^^"
Oh my gosh... és én itt nyafogok neki telefonon keresztül, amikor inkább neki kéne panaszkodnia. Hülye, hülye, hülye vagy Miranda.
Semmi baj. Amúgy megírtam a szöveget. Szerintem állat lett. Király vagyok. *^*
Nevetnem kellett az üzenetén. Teljesen el tudtam képzelni, ahogy csillogó szemekkel dicséri magát.
Az vagy, ZiTao... :D Na, mentem öltözni. Majd megyünk.
Nem válaszolt az üzenetemre, pedig látta. Nem bánkódtam rajta túl sokat, lezártam a telefonom és az ágyra tettem. Ráálltam a bolyhos szőnyegre, elkezdtem kibújtatni a lyukakból a pandajelmezem gombjait, majd levettem magamról a kezeslábast, amit többnyire pizsamának használtam. Egyből megcsapott a hideg, mikor a vállaimról sodortam le a puha anyagot. A jelmez alatt egy alsónemű és egy topp volt, az egész testem libabőrös lett a hidegtől. A ruhásszekrényhez sétáltam és kinyitottam, azt vártam, hogy majd a ruhák egy gombócban fognak kiszóródni, de tévedtem. Szépen össze voltak hajtva, csoportokba rendezve. Rá se ismertem a nővéremre, mert rá nem volt jellemző ez a rendszeresség. Megvontam a vállam, majd előszedtem egy fekete, bokánál gumis melegítőt és a narancssárga Narutós pólóm, amit még otthon, az egyik MondoConon vettem. A szekrény ajtaján belül egy fél alakos tükör kapott helyet, amiben meg tudtam szemlélni reggeli, zombi kinézetem. És én így álltam Yifan elé? Mondjuk, egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol rólam. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat, felvettem egy fehér bokazoknit, s kiszedtem a ruhák közül egy fekete, fehér "Seoul" felirattal ellátott kapucnis pulóvert, abba is belebújtam és becsuktam a szekrényt. Zsebre tettem a telefonom, felhúztam egy pár magas szárú fekete tornacipőt, ami az ágyam alatti cipőrengetegben volt, majd elhagytam a szobám.
A gerlepár a kanapén beszélgetett halkan, s akkor sem vettek észre, mikor elmentem mellettük. A fürdőbe akartam bejutni, de volt egy bökkenő, mégpedig az, hogy nem tudtam, hogy merre van a fürdő.
- Hé, Edina. Merre van a fürdő? - Nővérem egy kicsit megugrott hangom hallatán, Wufan pedig ölni tudó szemekkel nézett rám. Most meg mi van?
- Pont előtted - morogta Kris. Hitetlenkedve nyitottam ki a hűtő melletti ajtót, s elpirulva jöttem rá, hogy igenis az a fürdő. A helyiség nem volt nagy, egy vécé, egy mosógép, egy zuhanyzó és egy mosdókagyló kapott benne helyet. Ez semmi a szállodai fürdőszobához képest... Beléptem a kis helyiségbe és behúztam magam után az ajtót. Elvégeztem a kis dolgom, majd kezet mostam, azután pedig megragadtam a fogkefét és a fogkrémet és megsikáltam vele fogaim. Egy gyors fésülködés után a tükörbe grimaszoltam, és megállapítottam, hogy mennyire rosszul nézek ki, majd elhagytam a fürdőszobát.
***
- Majd akkor gyere! Az utca végén van az SM, szerintem látod is - bökött a távolban magasodó épületre Yifan unottan, majd behúzta az ablakot és egy szó nélkül elhajtott, s Edinát vitte magával. Hogy miért rakott ki Kris a kocsiból? Rám hárult a kávévétel, mert Yifan kerek-perec megmondta, hogy nem hajlandó nekik kávét vinni, mert lusták, mint az állat. Kissé bepöccentem és hozzávágtam a fejéhez, hogy ő sem különb, erre fel a szemei megint sötétek lettek és megint csak vicsorgott rám. Edina állította le. Mert ha nem állította volna le, biztos, hogy Wufan felpofozott volna.
Egy nagyot sóhajtva tettem zsebre azt a kis köteg wont, amit Yifan adott a kezembe, majd bementem abba a kávézóba, ami előtt a kínai srác kirakott. Amúgy, csak nekem furcsa az, hogy ilyen korán nyitva vannak? Az órámra pillantottam, ami öt órát mutatott.
- Jó reggelt! - köszöntem a bent lévőknek illedelmesen, majd a pult elé álltam. Az egyik eladócsajszi kedvesen megkérdezte, hogy mit kérek, s én monoton hangon elsoroltam neki:
- Egy forrócsokit, öt vaníliás lattet, két sima kávét cukor és tej nélkül és négy cappuccinot. Ja, és kérek még kettő fehér forrócsokit és hat darab browniet.
Miután megkaptam a tizennégy poharat és a sütit becsomagolva, fizettem és kisétáltam az ajtón a két szatyorral a kezemben. Csak remélni tudtam, hogy a rajongók nem fognak ott lenni az SM mögött. De... miért is lenne nekem szerencsém, igaz?
Ahogy közelebb értem az épület hátsó bejáratához, úgy tódult ki fokozatosan a vér az arcomból. Egy mozdulattal felhúztam a kapucnit magamra, hogy legalább a származásom tudjam titkolni, mert tegnap este olvastam egy olyat, hogy csak azért vertek meg egy lányt egy koncerten, mert nem volt ázsiai. Csendesen, észrevétlenül lépdeltem egyre közelebb a tömeghez, majd elvegyültem közöttük. Rám sem néztek, azt hitték, hogy én is csatlakozom hozzájuk, ezért nyert ügyem volt. Azt hittem, hogy észrevétlenül el tudok jutni az üveg tolóajtóig, de tévedtem. Valaki lerántotta a fejemről a kapucnit, és annál fogva rántott hátra.
- Hova, hova, nyugati kurva? - sziszegte az arcomba egy két fejjel magasabb lány. Az arca fehér volt mint a fal az eredeti bőréhez képest, s több vakolat volt rajta, mint az épület falán. Dühösen megragadtam csuklyámat fogó kezét, majd fintorogva lefejtettem az anyagról hosszú, műkörmös ujjait. Aish, hogy az ilyen ribik mindig megtalálnak... Vagyis, ha belegondolok, ez az első.
- Mi közöd van neked ahhoz? - kérdezem vissza cseppet sem kedvesen.
- Az oppáinkhoz akartál betörni, ugye?! - visította az arcomba. Jesszusom.
- Nem erről van szó, bassza meg. Na, hagyjál már lógva, nekem be kell mennem - morogtam, majd már közelítettem volna meg az ajtót nyitó gombot, mikor az a csaj rárakta tenyerét, akadályozva engem abban, hogy ne nyomhassam meg. Kezdtem nagyon bepöccenni, szabad kezem ökölbe szorítottam, s sziszegtem az elfojtott dühtől. Ez nem lehet igaz. Húzz már el a francba!
- Dehogy kell bemenned, hova mennél te be?
Mérgesen előkaptam a telefonom, beléptem a KakaoTalk alkalmazásba és kikerestem Taót.
Gyere ide az ajtóhoz, légyszíves. Egy csaj elállja az utam és nem enged bemenni az épületbe.
Azonnal látta az üzenetem, s már pötyögte is be a választ.
Megyek.
Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, zsebre tettem a telefonom, majd legsötétebb szemeimmel azt a lányt kezdtem el fürkészni, aki még mindig az utamat állta, és látszott rajta, hogy tényleg nem akar beengedni. Most komolyan, mi köze van hozzá?
Az üvegajtó kinyílt, s egy magas, kapucnis, napszemüveges, maszkos egyén jelent meg. Tudtam, hogy Tao az, ezért elmosolyodtam és intettem neki. Az ismeretlen csaj is a fiút kezdte nézni, s eltátotta agyonrúzsozott ajkait, a gombon tartott kezét a szája elé tette. ZiTao egy csepp félelemérzet nélkül sétált mellém, majd lazán a karjaiba kapott és visszasétált velem az épületbe. Még annyit hallottam, hogy a lány felsikít, a többi zaj pedig fokozatosan halkult el úgy, ahogy zárult a hangszigetelő üveg.
- Most már leveheted ezeket - mosolyogtam rá, majd levettem róla a kapucnit, láthatóvá vált kócos, szőke haja. Leszedtem napszemüvegét, amit a pulcsija nyakára akasztottam, láthatóvá váltak gyönyörű, smink nélküli, karikás szemei. Lehúztam álla alá a fekete maszkját, láthatóvá váltak kívánatos ajkai, amiken egy halvány mosoly játszadozott. Egy másodperccel később azok az ajkak egy apró puszit leheltek orcámra, amitől azonnal elöntött a pír. Nem ismerek magamra. Miért csinálja ezt?
- Tudd, hogy tartozol nekem - mondta édes, kissé vékonyabb tónusú hangjával, amitől egyből hevesebben kezdett verni a szívem és reméltem, hogy nem hallja meg.
- Miért is? - kérdeztem vigyorogva, miközben Ő letett a földre.
- Azért, mert megmentettelek a rajongóktól - kacsintott rám, s beljebb sétáltunk az aulába, ahol két biztonsági őr és a recepciós volt. A recepciós, mikor meglátott, intett nekem, hogy menjek oda, én felhúzott szemöldökkel néztem rá és teljesítettem jelzett kérését. Nem nézett rám, mikor a pulthoz álltam, folyamatosan nyomkodta a számítógépet, fülében fültelefon volt.
- Mira, SM papa üzeni, hogy kettő koreográfia helyett hármat kell majd előadnod - nem is nézett rám, úgy beszélt hozzám. Ne már! Ez olyan igazságtalan... miért nem elég neki kettő? Meg amúgy is, miért másokkal üzenget? Amúgy se láttam még ez a híres SM papát...
- Pazar. Mindegy, megoldom - dünnyögtem, inkább csak magamnak, majd ZiTao mellé szegültem, aki a második lépcsőfokon várt rám.
- Na, mi a szitu? - kérdezte meg a kínai, mikor megindultunk a lépcsőn.
- Kettő koreo helyett majd hármat kell bemutatnom - morogtam. - Amúgy, melyikőtök tudja a Nowot? Mármint, Hyuna és Hyunseung egyik számát.
Időközben a terem ajtaja elé értünk, amit Tao kinyitott és illedelmesen előre engedett.
- Jongin tudja a táncot - nézett a szemembe. - Azt szeretnéd majd harmadiknak? - kérdezte, s mintha feszültséget láttam volna barna szemeiben. Lehet csak megint képzelődöm.
A teremben az összes srác jelent volt, Edina és Yifan a sarokban ültek és beszélgettek.
- Végre kávé! - ordított fel Minseok, s már csak annyit vettem észre, hogy a kezemben tartott zacskók eltűntek.
- Hé! - kiáltottam rá. - A brownie és a kettő fehér forrócsoki az enyém! - futottam Baozi után, ő kis gonosz módon felnevetett és elkezdett futni előlem, körbe-körbe a tágas teremben.
Hát ezt nem hiszem el.
Szia! Halálra izgulom magam ezen a ficen, de komolyan. Èn rettegek itthon Yifantól. :P Érdekelne, hogy Mira mikor jön rá bármire is, ami a fiúkkal kapcsolatos.
VálaszTörlésNa, nem is tudok mit írni, nagyon magával ragadó, amit írsz.
Vàrom a folytatást, sok ihletet kívánok hozzá. :-)
Boldog karácsonyt! Pusz <3
Szia!^^ Köszönöm, hogy írtál! *^* Örülök, hogy ennyire hatással van rád a fanfiction, az a célom, hogy megragadjam az olvasókat. :) Hogy mikor jön rá bármire is, az a jövő zenéje.
TörlésSietni fogok!
Boldog Karácsonyt! ^^