Azt hittem, menten szétfolyok ölelő karjai között. Magam előtt láttam Edina gyilkos tekintetét amint Taót nézi, legszívesebben leütötte volna, amiért ennyire közel kerültem hozzá. Igaz, nem volt rá még példa, de mindig az hajtogatta, hogy tizenévesen nem fiúzhatok, nem bulizhatok, nem kerülhetek közel senkihez sem. Nem mintha nekem szükségem lett volna ilyenekre, de majdnem minden héten a számba rágta, Gergővel együtt.
Kezdett kicsit kényelmetlen lenni a helyzet; Tao kezei lejjebb csúsztak, ujjai szinte a fenekem érintették. Nyeltem egy nagyot, visszafojtottam a levegőm és megdermedtem. Nagyra nyitottam a szemeim, amikor a fiú az orrát finoman felvezette a nyakamon, egy hatalmasat szippantott, s halkan morgott egyet.
Mintha megjött volna az esze, gyorsan eltolt magától, s hátrébb araszolt a kanapén.
- Bocsánat - Megköszörülte a torkát, és zavartan köhintett párat.
Felhúzott szemöldökkel pislogtam rá, amolyan "Ez meg mi volt?" pillantást lövellve felé. Hősiesen állta a tekintetem, semmitmondó szemekkel nézett vissza rám.
Most komolyan, ez mi volt? Vagy csak én fújom fel a dolgot, közben meg tök természetes az, hogy szagolgatja az embereket? Bár, ebből az idiótából simán kinézném.
Felkuncogtam, ahogy elképzeltem: ZiTao mindenkihez odamegy, megölelgeti, majd megszagolja őket és morog egyet. Akár egy szeretni való kiskutya.
Tekintetem a földre tévedt; azt hittem, hogy Dina még mindig ott guggol, de tévedtem, mert hűlt helyét találtam. Ott hagyott, egy szó nélkül.
Vagy azért ment el, mert nem akart zavarni, vagy azért, mert nem akarta előttem szétverni a szőkét. Az előbbire tippelnék, mert ha még is az utóbbi helyzet lenne, Tao győzne. Ez kétségtelen.
Vagy azért ment el, mert nem akart zavarni, vagy azért, mert nem akarta előttem szétverni a szőkét. Az előbbire tippelnék, mert ha még is az utóbbi helyzet lenne, Tao győzne. Ez kétségtelen.
- Furcsa vagy, mikor gondolkozol - Megijedtem, mikor Tao megszólalt. Komolyan mondom, másfél percig azt hittem, hogy egyedül vagyok. De mi az, hogy furcsa vagyok, mikor gondolkodom?
- Furcsa? - Hitetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen eddig még sosem jegyezte meg ezt senki. Tudom, hogy alapjáraton egy különös szerzet vagyok, de hogy fura lennék gondolkodás közben...
- A bal kezeddel összecsíped az alsó ajkad, közben kidugod a nyelved és hümmögsz - A fiú elröhögte magát mondandója végére. - Senki sem jegyezte még meg? - Olyan szinten nyerített azzal a piszok vékony hangjával, hogy bántotta a fülem, közben nevettem rajta. Ugyan így nevetett az EXO Showtime első és kilencedik részében, meg még jó párszor, csak ez a kettő eset maradt meg bennem. Nagyon idegesítő és röhejes nevetése van, még is aranyos. Bár, a fiúk helyében már betömtem volna párszor a száját.
- HÉ! Ne nevess ki! - Közelebb ültem hozzá, majd amilyen erősen csak tudtam, rácsaptam a vállára. Váratlanul abbahagyta a nevetést, s komor arccal méregetni kezdett. A tekintete megváltozott, pont olyan sötét és dühös lett, mint mikor rám talált a teremben. Némi félelem költözött belém, ami a gyomrom összerándulásával járt. Attól féltem, hátha rám ordít, ennek ellenére tüdejét megtöltötte levegővel, azután lassan kifújta. Kemény arcvonásai kisimultak, ezt követően sokkal barátságosabban nézett rám. Oh, szóval hirtelen haragú? De legalább nem próbálta ki rajtam a wushuját. Nem akarok meghalni. Megkönnyebbülten fellélegeztem, és áldtam az eget, hogy nem szólt semmi bántót sem.
- Te... te megütöttél? - kérdezte. Gondolatban leesett az állam, amiért mégis felhozta. Hangjában csíntalanság csilingelt, ami arra következtetett, hogy csak játszani akar. Szélesen elmosolyodtam, valamint hevesen bólogattam. - És miért? - szaladt fel a szemöldöke. Lassan felemelte a jobb kezét, én ijedtséget szimulálva hátrébb siklottam a műbőrön. Várjunk, tipikus. Ilyenkor a pasik azt hiszik, hogy azzal lehet "megbüntetni" a lányokat, hogy szétcsikizik. Hát Tao barátom, benézted, mert nem vagyok csikis. Megragadta a lábam és maga felé húzta, ezáltal én hanyatt vágódtam a kanapén. Fölém mászott, egyik kezével összefogta mind két csuklóm, majd a szófára szegezte őket. Nem ült rám, mindössze felettem térdelt. Ha rám ült volna a nemtudom hány kilójával, engem tuti, hogy összetör.
Kifejezettem nem bosszantott az, hogy részben rajtam tehénkedett. Továbbá is mosolyogtam rá, nem mutattam ki semmilyen nyugtalanságot.
Taót ez látszatra nem zavarta, fürge ujjakkal kezdett el "csikizni" a másik kezével, ennek ellenére nekem meg sem rándultak az izmaim. Póker arccal bámultam a szemeibe. Mintha megégettem volna, úgy kapta el kezét az oldalamtól. Megilletődve figyelt engem, közelebb is hajolt, hogy jobban lásson.
- Nem vagy csikis? - kérdezte búskomoran. Kuncogva megráztam a fejem, s kiöltöttem a nyelvem.
- Benézted - suttogtam ördögi hangon. Egy not bad fej kíséretében bólintott egyet, de nem engedte el a kezeim.
- Vékonyak a csuklóid - biccentett a fejem fölé. Úristen ZiTao! Ha ezt nem közlöd, hülyén fogok meghalni!
- Na most már szállj le - utasítottam, enyhén felemelve a hangom.
- Miért kell elrontani a szórakozásom? - faggatózott bazsalyogva, eközben eleget tett a kérésemnek, és leszállt rólam. Visszaült a seggére, közben le nem vette a szemét rólam. Felültem, s nyöszörögve megmasszíroztam a csuklóim, mivelhogy ZiTao kicsit erősebben szorította őket mint kellett volna. Váratlanul a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Kíváncsian álltam fel a díványról és mentem oda a telefonomhoz, amit mikor odaértem, a kezembe vettem. KakaoTalk üzenet jött a nővéremtől. Érdeklődve nyomtam rá a küldeményre.
Gondoltam eljövök onnan és nem zavarlak titeket. De szólj, ha bármi olyat csinál, amit nem kéne. Majd hívd fel Johnt, ha hazafelé készülsz! Ne maradj sokáig~ Puszi :*
A telefonom órájára pillantottam, amely azt mutatta, hogy dél múlt három perce. A többi fiú mikor jön? Mind két kézzel rákönyököltem az asztalra, majd pötyögni kezdtem a választ Dinának.
Most komolyan Edina. Tao mit csinálna velem? Ne aggódj, nem fog megerőszakolni. -_-"
Nem tudhatod~
A fejemben már kétszer pofon vágtam a nővérem. Nagyon kezdett idegesíteni, hogy ennyire aggódik értem. Annyira aggódik, hogy Taot egy pedofilnak állítja be. Nem voltam hajlandó visszaírni neki; csak ontotta volna tovább a hülyeségeit.
Meglepetésszerűen ért, amikor két kéz érintette meg a derekam: - Miért pucsítassz?
Az ijedségtől és a kérdéstől egyaránt esett ki a telefonom a kezemből, s egy csattanással landolt képernyővel lefelé az asztallapon. Fürgén felegyenesedtem, utána szembefordultam a "támadómmal". A meglepetéstől ajkaim elváltak egymástól, s pislogva meredtem az előttem álló férfira. Rögvest beazonosítottam a jellegzetes arcáról és különös szőke hajáról, ami inkább hasonlít ezüstre, mintsem szőkére.
- Jongin? - kérdeztem elhűlve. Miért kérdezte meg, hogy miért pucsítok? Nem is pucsítottam!
Neve hallatára szélesen elvigyorodott, oldalra döntötte a fejét, s azután válaszolt: - Ismeretlen lány?
- Mira - javítottam ki gondolkodás nélkül, felmutatva a mutató ujjam.
- Elnézést, Mira kisasszony - mondta nyájas hangon, emellett mélyen meghajolt előttem. Megforgattam a szemeim, és a még mindig a kanapén ülő ZiTaora néztem. Kínomban fájdalmasan felnyögtem, mert a szokatlanul rövid hajú fiú szinte már vergődött a visszatartott nevetés miatt. Halkan a homlokomra csaptam, s visszanéztem Jonginra.
- Kedves vagy Kai, de hagyjuk a formális beszédet - kuncogtam.
Majdhogynem a semmiből került elő Chanyeol, aki Kai vállára helyezte a tenyerét, azután felröhögött: - Ja, haver, neked nem áll jól ez a nyálas duma!
Meghökkenve kerültem ki őket, ugyanakkor a nagy fehér oszlop mellé lépdeltem és szembefordultam a fiúkkal. Meglepődve vettem észre, hogy mind a tizenkettő tag a kanapén ült. Észre sem vettem, hogy Jongin és Chanyeol csatlakozott hozzájuk.
Az a maradék kilenc fiú, akik még nem láttak, fürkészve és mosolyogva figyeltek.
Mindannyian itt vannak. Hogy kéne reagálnom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése