Dina folyamatosan ismételgette ezt az egy szót, ami egyben az ébresztőm is volt. Nyüszítettem egy nagyot, s mikor felnyitottam a szemhéjaim, a szemem elé tárult egy igen érdekes szituáció: nővérem egy melltartót és egy tangát szorongatott a markában, közben a csillagokat szidta le az égről. Felkuncogtam a jelenetet látva; gondolom Edina meghallotta, mert az ágy felé nézett; meglátott, s még jobban elkomorult az arca. Nem telt bele pár másodpercbe, egy hatalmas hisztirohamban tört ki.
- Elszakadt ennek a pántja, - mutatta felém a már kissé megviselt melltartót - sőt, még ez is szétszakadt! - rázta meg az alsóneműt.
- Akkor szedj elő másikat - Higgadtan megrántottam a vállam, kiszálltam az ágyból és nyújtózkodtam egy nagyot.
- Nincs másik... Amiket elhoztam, azokat mind kinőttem.
- Most majdnem rávágtam, hogy adjak-e fehérneműt - Elfojtottam egy ásítást, legyintettem egyet, beleléptem a dinós mamuszomba, s becsoszogtam a fürdőbe. A mosdókagyló elé álltam; felröhögtem a kinézetem láttán. Előhalásztam a tükör mellett álló szekrényből a fogkefém és a fogkrémem; öt perc alatt vakító fehérre sikáltam a fogaim, az ínyem is sikerült felsértenem a fogkefe műanyag felével. Gyorsan fésűt ragadtam, kifésültem a hajam, majd lófarokba kötöttem. Teljesen felfrissülten libbentem ki az ajtón; megláttam a nővérem, aki az ágyon térdelve gyászolta balesetet szenvedett ruhaneműit.
- Menj el, és keress egy boltot. Biztos lehetsz benne, hogy van külön fehérneműbolt Gangnamban - veregettem vállon, biztatóan mosolyogva.
Leguggoltam az ágy mellé, kinyitottam a bőröndöm, előszedtem belőle egy kék színű nike melegítőszettet, egy fehér pólót és egy szintén fehér sportmelltartót.
Úgy döntöttem, hogy meglátogatom az SM egyik próbatermét, ha már felajánlották, hogy használhatok egyet. Magamra kapkodtam a ruháim; leültem Dina mellé, aki ugyan ott gubbasztott annyi különbséggel, hogy a telefonját nyomkodta.
- Igen, van fehérneműbolt errefelé. A hoteltől nem is olyan messze - dünnyögte a készülék képernyőjét nézve.
- Na látod! Menj, és vegyél párat. Én addig elmegyek az SM-hez. Utánam jössz?
- Persze. De el ne tévedj - lökött vállon.
Az oldaltáskámba beledobáltam egy üveg vizet, pénztárcát, dezodort, váltó ruhát és egy könyvet; feltettem a vállamra, s levettem az éjjeliszekrényről a telefonom és a fülhallgatóm. Felkaptam a csuklyám a fejemre, az ajtóhoz sétáltam, majd lenyomtam a kilincset.
- Várj! Reggelizni ki fog? - figyelmeztetett Edina, a telefonjából fel sem nézve.
- Majd bemegyek egy boltba. Tudok venni magamnak kaját, van nálam pár won.
Kilöktem az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam visszacsuktam és rohantam keresztül a folyosón, le a lépcsőn. Dina tuti képes lett volna utánam szólni ilyen piti dolgok miatt, mint például nincs rendesen bekötve a cipőfűzőm meg hasonlók, ezért sprinteltem el olyan gyorsan. Kiszáguldottam a hotelból, elindultam egy utcán, fogalmam sincs merre.
- Mira! - A nevem kiabálására lettem figyelmes. Elég messziről jött, ezért is kaptam fel a fejem a hotel oldalára, ahol ablakok száza díszelgett. Megláttam az integető nővérem, amint az ötödikről ordít nekem. - Ugye eltetted a fésűd? Mert ha nem, majd utánad viszem!
Anyám borogass...
- Nem tettem el. Hozd utánam, lécci'! - üvöltöttem vissza, sarkon fordultam és futásnak eredtem. Azért futottam, nehogy megint utánam szóljon valami miatt. Túlságosan figyel rám, és aggódik mindenért.
Az utca tele volt emberekkel, többnyire egyenruhás diákokkal, akik beszélgetve haladtak előre, gondolom, az iskolába.
Az egyik utcasarkon állt egy kisbolt, mivel megtetszett, betértem oda. Gyerek fejjel gondolkodtam először, mert azt hittem, hogy Koreában nem ismerik a pékárut - kakaós csiga, sajtos rúd, kifli, zsemle stb. -, de kellemesen csalódtam, mikor találtam egy polcot tele frissen sült finomságokkal. Vettem kettő csigát reggelinek, majd jegeskávé után kezdtem kutatni, amit az egyik eldugott hűtőben találtam meg. Gyorsan mentem fizetni, mert minél előbb oda akartam érni. Beletettem a táskába a kajám, s a már megbontott jegeskávéval a kezemben hagytam el az üzletet.
Hirtelen tudatosult bennem, hogy nem tudom, merre kell mennem. Ijedt fejjel kutattam a pénztárcám után, ahova emlékeim szerint belecsúsztattam azt az összehajtott térképet, amin fel vannak tüntetve a Gangnamban lévő ügynökségek. A nagy sietségben sikerült a combomra öntenem a kávé felét; egy hatalmas barna folt keletkezett a ruhán, amit ha akartam volna se tudtam volna eltüntetni. Majdnem felüvöltöttem idegességemben, de nem akartam magamra vonni a figyelmet.
A tárcában turkálva a kezembe akadt egy kis papíros, kihúztam és szétnyitottam. Nagy szemekkel figyeltem a bejelölt helyeket, csak másodjára szúrta ki a szemem az SM. Mellette volt egy kis csillag, viszont nem tudtam, hogy miért van ott. Észrevettem, hogy a papír másik oldalára van írva valami, mert átütött a fekete filc. Megfordítottam, ott is találtam egy csillagot, mellette egy kis üzenettel: "Általában ott szoktak csövezni a rajongók az épület előtt, szóval vigyázz magadra!^^ John~" Áh, már értem ezt a csillagozást.
Visszafordítottam a lapot, s szemügyre vettem az útvonalat és az utcaneveket. Az összes út a hoteltól indul ki... Akkor jó irányba jöttem! Pont abba az utcába mentem be random, amerre kellett volna.
Egészen egyenesen kellett mennem, amíg a szemem elé nem akadt egy kereszteződés. Balra kellett fordulnom, egy három kilométer után ismét balra, majd újra egyenesen, végül, ha jó fele mentem, jobbra kellett fordulnom, és egy újabb két kilométer várt rám. A tüdőm már majdnem kiköptem, a lábam fájt, a combomra meg rászáradt a barna kávéfolt.
Örömömben felvisítottam, ugyanis a szemem elé tárult az SM épülete, igaz messziről, de ott volt. Egészen odáig rohantam, majd megálltam a nagy "SM Entertainment" felirat előtt, s kifújtam magam. A felirat mellett áll egy barna színű három fokos lépcső, a lépcső legtetején meg egy hatalmas üvegajtó. Gondolom az lehet a bejárati ajtó. A nadrágomat feltűrtem térdig, ezzel valamennyire eltakarva azt a csúnya foltot, levettem a csuklyám és megindultam az ajtó felé. A második lépcsőfoknál jártam, mikor váratlanul az üvegajtó elkezdett tolódni balra és egy nagydarab öltönyös fickó lépett elő. Ez egy automatikus tolóajtó? Zsír.
- Kérem, menjen innen! - Hangja hátborzongató és utasító volt. Máskor egy "Kösz, inkább megyek!" mondat kíséretében hátat fordítottam volna és elrohantam volna, de most nem tehettem meg.
- Elnézést kérek, de nekem muszáj bemennem. Vagyis, nem muszáj. Én Miranda vagyok Magyarországról és gyakornoknak jelentkeztem. Elméletileg ma lett volna a meghallgatásom, de a kompkatasztrófa miatt eltolták egy héttel. Tegnap kaptam üzenetet innen, amiben az állt, hogy használhatok egy termet, ahol gyakorolni tudok a meghallgatásra - mutattam felé a telefonom határozottan. Megnézte az üzenetet, majd hümmögött egyet.
- Bejöhet.
Arrébb állt az útból, nekem ezzel utat engedve. Oldalazva mentem el előtte, s mikor becsukta az ajtót, összerezzentem az ajtócsapódástól. Hatalmas aula tárult elém, kétoldalt fotelek hada helyezkedett el, a helyiség végében középen pedig a porta. A pasas megragadta a vállam, és tolni kezdett a pult irányába, ahol egy férfi ült fültelefonnal a fülében, s nyomkodott valamit a laptopján.
- Ez a kis hölgy Magyarországról jött, meghallgatás miatt - vágott bele a közepébe az ember. A másik felkapta a fejét, látványosan megnézett magának, majd újra hozzáragadt a monitorhoz.
- Balassi Miranda, Magyarország, Tizenhét éves - Gondolom most felolvasta, amit kiadott a gép rólam. - Ugye? - nézett fel rám egy félmosollyal. Hevesen bólogattam. - Első emelet, hetedik ajtó. Tessék - nyújtott felém egy kulcsot, amit egy meghajlás után átvettem.
- Köszönöm.
- Balra van a lépcső. Ne feledd, első emelet, hetedik ajtó. Eltéveszthetetlen - Fejével biccentett egyet balra, lehajtotta a fejét, s ismét gépelni kezdett. Magam mellé néztem, de az a nagydarab pasi már nem volt a közelemben. Tüdőmet megtöltöttem levegővel, s miközben sétáltam a lépcső felé, fokozatosan fújtam ki. Remegő gyomorral lépdeltem felfelé, közben azon rágódtam, mi lesz, ha valaki leszólít, hogy mit keresek itt.
Körbenéztem az első emeltet folyosóján: a falak és a padló is fehér színben pompáztak. Az ajtókat könnyen ki lehetett venni, mert üvegesek voltak. Sikeresen megtaláltam a hetes számú ajtót. Remegő kézzel csúsztattam be a zárba a kulcsot, majd fordítottam el. Megfogtam a kilincset s kinyitottam az ajtót, ami kifelé nyílt.
Azt hittem dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy melyik termet szánták nekem. Ebben szokott gyakorolni az EXO! Atya ég...
Az ajtóban állva körbenéztem. Bal oldalon álltak az eltakart ablakok, az ajtó bal felén meg a felhőmintás tapéta, ami szerintem inkább függöny. Az tuti függöny. Előttem állt az a fehér oszlop, ami összekötötte a plafont a földdel. Jobb oldalon az egyik sarokban fekete kanapék és egy hangfal foglalt helyet, a másik sarokban pedig szintén hangfalak asztallal és székekkel. A hatalmas tükrökről, amik beborították az egész falat, jobb oldalon is, meg előttem is, ne is beszéljünk. Felnéztem a plafonra, ahol négysoros lámpák hadát szerelték fel. Ez tényleg az a terem. Bár lehet, hogy nem, mert tuti, hogy egy csomó ugyan ilyen kinéző próbaterem van az épületben. Becsuktam az ajtót magam után, a fémdobozban maradt pár korty kávét gyorsan lehúztam, az üres dobozt betettem a táskába és kibújtam a cipőimből. Elővettem a telefonom, majd odacsúszkáltam az asztalhoz. Ez a parketta nagyon csúszik. Találtam ott egy zenelejátszót, amiben be volt dugva egy árva USB kábel. Letettem a táskám az asztalra, hozzá csatlakoztattam a telefonom a lejátszóhoz és kerestem rajta zenét. Amilyen gyorsan kapcsoltam be, olyan gyorsan lőttem ki, mert a hangfal max hangerőre volt állítva, engem meg megijesztett. Dobogó szívvel tettem le az asztalra a telefonom, és vágtam magam hanyatt a padlón.
Pár percig csak a parkettán feküdtem csendben, s kiégettem a retinám a lámpával, egyszer csak arra lettem figyelmes hogy valami szól. Felkeltem a földről és megnéztem a telefonom, de semmi. A hang a kanapék felől jön. Tettem egy kilencven fokos fordulatot, s közelebb mentem az ülőalkalmatosságokhoz. Az egyik garnitúrán észrevettem egy fehér iphone-t, az csörgött, világított és rezgett egyszerre.
- Hát ez meg kié lehet? - Egészen közel mentem a telefonhoz, s megnéztem. YIFAN?! - Jézus... ez valamelyik srácnak a telefonja. Jaj, és ha idejön?! Én meg itt vagyok! - Fokozatosan estem kétségbe. Kapkodtam a fejem ide-oda, hátha találok egy jó búvóhelyet. - Simán beférek az asztal alá...
Egy pillanatra megállt bennem az ütő, mikor meghallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset. A fehér oszlop mögé futottam, összehúztam magam és visszafojtottam a levegőm.
- Ki volt az a barom, aki nyitva hagyta a termet és a zárban hagyta a kulcsot...? - dörmögött magában valaki, akinek a hangja nagyon is ismerős volt. - Hát ez a cipő? - Oh basszus... - És az a táska? - Csak az oszlop felé ne nézz, kérlek. A tükörből láttam az embert, aki személy szerint az én ultimate biasom volt. - Hol hagyhattam a telefonom? - Most kajak magában beszélget? Jó, azt én is szoktam. - Oh, megvan! - kiáltott fel örömében, s gondolom levette a kanapéról a telefonját.
Halkan kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, reméltem, hogy nem hallja meg. Sajnos, Fortuna nem volt kegyes hozzám, mert Tao az oszlop felé kapta a fejét. Összezártam a szemeim, gyermeki gondolkodással azt hittem, hogy nem fog észrevenni. Cipő kopogás töltötte be a termet, ami azt jelentette, megindult felém. Résnyire kinyitottam a szemeim; megláttam egy pár fehér cipőt, amik közvetlen előttem álltak. Végem van.
- Te meg mit keresel itt? - Összeráncolt szemöldökkel hajolt le hozzám. Kidüllesztett szemekkel néztem vele farkasszemet, tátogva feltápászkodtam, és eloldalaztam előle. Komolyan mondom, megijedtem tőle. Taón tartva a szemem megcéloztam az ajtót, s már majdnem elértem, mikor az utolsó pillanatban utánam iramodott a fiú és elkapta a csuklóm.
Odarántott magához, majd erősen megragadta a másik csuklóm is. - Sasaeng vagy?!
- De... De... De... Dehogy is... - makogtam elhűlve, éreztem, elsápadok.
- Akkor?! - Dühös volt. Barna szemei szinte villámokat szórtak. - Te nem vagy ázsiai - állapította meg kissé meglepődve. Nem mondod? - Téged már láttalak képen. Te vagy az a gyakornokjelölt? - Szorítása fokozatosan enyhült. Kirántottam a csuklóim, majd kirobbantam a teremből.
Ez volt aztán a bemutatkozás. Most mit gondolhat rólam? Végül is, nem igazán érdekel. Nagyon ijesztő volt azokkal a szemekkel.Végigsprinteltem a folyosón, a lépcső felénél megcsúsztam és legurultam. Ráestem a kezemre, a medencecsontom pedig beütöttem.
- Te jó ég, Mira! - Edina - fogalmam sincs, hogy került oda - ijedten kiáltott fel, s rohant oda hozzám. - Mit csinálsz? Normális vagy?! - Felsegített a földről és megnézte a karom.
- Dina, segíts! - nyöszörögtem könyörgő szemekkel.
- Mi az? - Felhúzta a pólóm a derekamig. Lenéztem a felfedett részre; kiálló medencecsontomon egy hatalmas kék-zöld-lila folt éktelenkedett.
- Üldöz... - Az első emeletről sietős lépteket hallottam.
- Ki?
- Tao! - Visítottam a nevét, mert hallottam, jön lefelé a lépcsőn. Elbújtam Dina háta mögött, s mikor kikukucskáltam, ZiTaóval találkozott a tekintetem.
- Te félsz tőlem?! - akadt ki a kínai fiú. Az előbb féltem tőled, de alapból nem. Sőt örülök, hogy a közelemben vagy.
- Mi történt? - nyúlt hátra a nővérem, megbökte az oldalam és hátranézett.
- Azt hitte, hogy sasaeng vagyok - Lábujjhegyre álltam, úgy súgtam bele a fülébe.
- Megkérdeztem mit keres a termünkben, ő meg elrohant - biccentett felém Tao. Aha, persze, persze.
- Kajak félsz tőle? Azt hittem, imádod - nézett rám Dina. Biasom meglepődött, nekem meg az arcom forrósodott fel nővérem kijelentése miatt. Megrúgtam a vádliját, majd durcásan karba tettem a kezem.
- Imádsz? - vonta fel a szemöldökét a szőke kínai, és egy szívdöglesztő vigyort varázsolt arcára.
Atya úr isten...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése